Videó 2020. 10. 08.

Komáromban forgatott Csuja Imre, újra „Csokiként”

Újra Csoki bőrébe bújt Csuja Imre, méghozzá egy felvidéki reklámfilm-forgatás kedvéért. A művész úr családi kötődései miatt egyébként is rendszeres látogatója a régiónak, hiszen veje, a szintén színész Telekes Péter gútai származású.

Csuja Imre a felújított számítógépeket árusító gútai furbify cég legújabb reklámfilmjében vállalta el a főszerepet és pattant Csokiként ismét Babettára. A színművésznek a forgatás alatt szemernyi gondot sem okozott egy pillanat alatt „Csokivá” szellemülni. A stáb saját bevallása szerint is ritkán van szerencséjük ennyire zökkenőmentes forgatáshoz.

Amennyire gördülékenyen ment a helyszíni munka, annyira volt nehézkes maga a szervezés. A résztvevőkön kívül álló események, a járványhelyzet, a határzár és egyéb okok miatt több mint fél évig tartó huzavonát eredményeztek, még annak ellenére is, hogy Csuja Imre gyakran látogat a Felvidékre. Egyrészt veje, a gútai származású színész, Telekes Péter miatt, másrészt a Komáromi Jókai Színház sem idegen számára.

Végül pedig pont Komárom adott otthont a forgatásnak, még augusztusban. A reklámfilm emellett egy felvidéki együttműködés nagyszerű példája is, hiszen míg a furbify cég gútai származú, addig a Csuja Imre mellett megjelenő szereplők, a stáb tagjai és a reklámfilmet készítő 22MEDIA digitális ügynökség komáromi kötődésűek.

https://www.facebook.com/22media/posts/3198940620173934

A stáb szerette volna életre kelteni Csoki otthoni környezetét. Erre a célra egy komáromi panellakást, valamint egy amerikai stílusú garázst szemeltek ki. De persze nem hiányozhatott a reklámfilmből Csoki járgánya, az Üvegtigris filmből ikonikussá vált Babetta sem. Érdekesség, hogy a rendező apósa, aki a helyszínt biztosította, Csoki karakteréhez hasonlóan szintén USA rajongó. Amellett, hogy több motorkerékpárral is rendelkezik, többek között a videóban megjelenő chopper is az ő tulajdona, és még öltözködési stílusában is kiköpött Csoki. Épp ezért a garázson például semmilyen változtatást sem kellett eszközölni a kívánt eredmény érdekében.

A furbify Csuja Imrével készült reklámvideója: 

(furbify nyomán)