Kultúra 2023. 05. 10.

Komáromi székhellyel alapítják meg a Harmónia Musica Polgári Társulást

Komáromi székhellyel alapítják meg a Harmónia Musica Polgári Társulást, mely a szlovákiai magyar zenészek szövetségét működtetné. A zenei szövetség alakuló ülésére 2023. május 18-án kerül sor.

„Fontos az összefogás, az érdekképviselet és az érdekérvényesítés. A világjárvány okozta korlátozások rámutattak arra, hogy csak együttesen képviselhet erőt a szlovákiai magyar zenei szakma – mind a művészi, mind a műszaki, mind pedig a szervezői vonal.“ – vallja Lakatos Róbert, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ igazgatója, a zenei szövetség megalapításának kezdeményezője. A Harmónia Musica Polgári Társulás célja, hogy országos és nemzetközi szinten képviselje a szlovákiai magyar zenésztársadalom, a műszaki munkatársak és a rendezvényszervezők érdekeit.

A szlovákiai magyar zenei szövetség megalapításának ötletét az a zenei kerekasztal adta, melyet a 2022-es Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj ünnepélyes átadása előtt rendeztek meg Komáromban, 2022. október 14-én. Ezen a szakmai fórumon Lakatos Róbert, a művelődési ház igazgatójának meghívására jelen volt Emmer Péter (zenész), Bokor Réka (zenész, fesztiválszervező), Francisti László (fesztiváligazgató), Domonkos Pál (rendezvényszervező), Kaszmán-Saróka Liliána (zenész, pedagógus) és Puha József (a Pátria Rádió zenei szerkesztője).

A szakmai fórumot követően létrejött egy munkacsoport, mely egy zenész szövetség alapvető céljait határozta meg. A munkacsoport januári ülésén megjelent Lakatos Róbert mellett, Süll Kinga (a kórusok képviseletében), Domonkos Pál (a szervezők képviseletében), Farkas József (a népzenészek és a Hagyományok Háza képviseletében) és Lacza Gergely (a zenészek képviseletében).

A találkozón elhangzott, hogy a szlovákiai magyar zenészek, műszaki szakemberek és szervezők régi törekvése az, hogy működjön egy átfogó szervezet, mely érdekképviseletet, pályázati információkat, képzéseket és szakmai fórumokat biztosít. A zenei érdekvédelmi szövetség székhelye – az előzetes elképzelés szerint – a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ lenne.

A szövetség alapvető céljai (a munkacsoport javaslatai alapján): képzések szervezése, fellépési lehetőségek menedzselése, tehetséggondozás, szakmai tanácsadás, kiadói tevékenység, nemzetközi médiajelenlét biztosítása, szakértői segítség, szakirodalom terjesztése, az utánpótlás képzése, zenei tudatosságra való nevelés, együttműködések kiépítése az önkormányzatokkal, szakmai konferenciák és találkozók szervezése, a magyar-szlovák zenei együttműködések támogatása, nemzetközi zenei együttműködések elősegítése, pályázatfigyelés, szakmai tanácsadás, klubestek és szakmai szemináriumok szervezése, hírlevelek szerkesztése és terjesztése.

-sajtóhír-