Város 2017. 09. 26.

Korszerű rekortán pálya épült a Bozsikban

A Magyar Labdarúgó Szövetség az Országos Pályaépítési Program keretében korábban rekortán pályaépítésre szóló pályázatot hirdetett önkormányzatok és sportszervezetek számára. A lehetőséggel élve városunk önkormányzata a szőnyi Bozsik iskola udvarán kisméretű rekortán pályát építetett a korábbi kézilabdapálya helyén.

Dr. Molnár Attila polgármester az átadón kiemelte, ugyan az iskola először a pálya felújítását kérte az önkormányzattól, de az MLSZ-nek köszönhetően tejesen új pálya épülhetett meg. A teljes költség megközelítette a 40 millió forintot. Ebből 70 százalékot a labdarúgó szövetség finanszírozott, az önkormányzat 9 millió forinttal járult hozzá, a maradék pedig a társasági adóból folyt be, amiért köszönet a László Pack Kft-nek és a Rossi bioolaj gyártó cégnek. A pályát nemcsak a Bozsik iskola diákjai használhatják majd, de a helyiek is igénybe vehetik szabadtéri, közösségi programok megvalósítására. Az üzemeltetést a Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. látja majd el.

Az ünnepségen részt vett az iskola névadójának fia, a KVSE felnőtt férfi csapatának edzője, Bozsik Péter, aki elmondta, azok a fiatalok, akik sportolnak, az élet más területén is megállják majd a helyüket, mert a sport megtanít küzdeni és kitartani.

Kancz Csaba kormánymegbízott ezúttal az MLSZ megyei képviselőjeként volt jelen és elmondta, hogy a szövetség pályaépítési programja túlmutat a futballon, hiszen a pályát a kézilabdások, vagy akár a kosarasok is használhatják. Hozzátette, a komáromi önkormányzat megyei szinten a leggyorsabban reagált a pályázati felhívásra, így megelőzve Tatabányát, ezért a rekortán pálya elsőként nálunk épülhetett meg.

Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő kiemelte, hogy 2010 óta szinte minden évben megvalósult valamilyen sportlétesítmény fejlesztése városunkban. Köszönhető ez az erős városnak és az erős lobbinak.

Thoma Ágnes, az iskola igazgatónője 280 diák és 37 kolléga nevében köszönte meg a megvalósult fejlesztést. – Az alapdokumentumunkban szerepel a sportolási lehetőségek biztosítása. Az elmúlt években megújult a tornatermünk, megszépült a Bozsik fal és a vitrin is. Most pedig az új rekortán pályának örülhetünk. Egy intézmény életében mindig fontos esemény az infrastruktúra fejlesztése. Most már csak az 50 éves labdarúgó pálya felújítása várat magára – mondta az igazgatónő. Ez utóbbira sem kell sokat várni, mert az önkormányzat a jövő évi költségvetés terhére ezt is szeretné megvalósítani.

www.komarom.hu