Kultúra Dél-komárom 2018. 10. 02.

Kóstolj bele Komáromba! – szezonmérleg 2018.

Múlt hét pénteken tartotta szezonzáró rendezvényét a dél-komáromi Brigetio Gyógyfürdő. Ennek apropóján a Komáromi Újság összeállítást közöl az év turisztikai mérlegéről. A legjobb marketinges az időjárás – vallják az idegenforgalmi szakemberek. Idén nyáron nem lehetett okuk panaszra, hiszen a forró hónapoknak köszönhetően rendkívül jó szezont zártak a vendéglátóhelyek.

A Brigetio Gyógyfürdő Csobbanó Fesztiválja minden évben kiemelkedő esemény, hiszen a fürdőbe látogatók számára ízelítőt nyújt Komárom látnivalóiból. A fesztivál sztárvendége ezúttal Kökény Attila volt. Különlegességnek számított Kádár Ferkó Fotószínháza, ahol a régi idők vásári fotózása elevenedett meg modern köntösbe bújtatva.

A Komáromi Vöröskereszt családi napot szervezett a vendégeknek, ahol a központban az egészség, az életmentés állt. Nagy érdeklődést és elismerést váltott ki a vízi mentők bemutatója. A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére ismét megrendezték a Strandok Éjszakáját, ahol zenés éjszakai fürdőzéssel és tűzzsonglőrökkel várták a látogatókat.

Házhoz jött a Szigetköz, vendégül látták a mosonmagyaróvári Futura Élményközpontot, Magyarország legnagyobb tudományos játszóházának utazó változatát, a FUTURA Kaland Dobozt. Kilencedik alkalommal találkozhattak a röplabdások a komáromi fürdőben a Komáromi amatőr strandröplabda kupán.

Elkészült a fürdő főépületének és gyógyászati épületének az utólagos hőszigetelése, helyenként nyílászáró cserékkel. Megújult az uszoda légtechnikájának gépészeti része, melynek költségeit részben a Komáromi Úszóklub Sportegyesülettel közös pályázatból finanszírozták.

– Augusztus 31-én lezárult Az Év Fürdője 2018 szavazás. A Brigetio Gyógyfürdő az eddigi legjobb helyezését érte el a versenyben. Az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában országos 7., megyei szinten pedig első helyezést ért el – tájékoztatott Radics-Török Tímea, a Brigetio Gyógyfürdő marketingvezetője.

A Monostori erőd látogatottsága is rekordokat döntött. Minden hétvégére szerveztek programokat, színházi előadást vagy egy-egy nagyobb eseményt, mint a Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál, vagy a Retro Fesztivál, ahol Dr. Alban volt a sztárvendég.

A szabadtéri színházi előadások már májusban elkezdődtek. A Magyarock Dalszínház Futballáb bemutatóját láthatták az érdeklődők. Nagy sikert aratott a Padlás, a Púpos és a Macskafogó című darab egyaránt. Vendégszínházi előadások is helyet kaptak a repertoárban. Az Oscar című darab, az Óz a nagy varázsló táncjáték valamint a Brémai muzsikosok családi mesemusical. A programok közül nem maradhatott ki a sétahajózás sem.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hagyományőrző egyesület minden vasárnap a jó ebédhez szól az ágyú elnevezésű programmal várta a látogatókat, fegyverbemutatóval és minden órában ágyúdörrenéssel. Két országos rendezvényhez kapcsolódott az erőd az idei évben.

– A Múzeumok Éjszakáján fáklyás menettel deríthették fel az erődöt az érdeklődők, az Európai Kulturális Örökség Napokon óránként indult a tárlatvezetés és a sétahajózás – mondta Szili Nóra, a Monostori Erőd Nonprofit Kft. kulturális és turisztikai igazgatója. Hozzátette: szeptember 29-én és 30-án a II. világháborús hadijáték zárta a nyári szezont a Monostori erődben.

– Komáromban nagyon jól alakult a turisztikai szezon. A szabadidős és üzleti vendégek szerencsés összetételét láthatjuk a városban. A szabadidős vendégek több időt töltenek itt és több szolgáltatást vesznek igénybe. Az üzleti vendégek a szezonalitás negatív hatásait küszöbölik ki azáltal, hogy ők egész évben vendégforgalmat biztosítanak – mondta Szentesi Tamás, a Komáromi Turisztikai Egyesület TDM menedzsere.

A Komáromi Turisztikai Egyesület július elejétől üzemeltette az információs pontját a Brigetio Gyógyfürdőben, 2 hónapon keresztül, ahol ingyenes kiadványokkal segítették a turistákat. Drónkamerás felvételeket készítettek több turisztikai attrakcióról. Új marketingszlogenje lett Komáromnak, annak köszönhetően, hogy Sztaracsek Ádám Komáromi kisleány elnevezésű tortája elnyerte a Magyarország tortája kitüntető címet. Ez pedig a Kóstolj bele Komáromba! Az M1-es autópálya mellett lévő óriásplakáton már látható az új szlogen.

A jövőt illetően tervben van a Tourinform irodánál valamint a fürdőnél található köztéri térkép megújítása. Amint elérhetővé válnak a jövő évi programok, elkezdődik a 2019. évi rendezvénynaptár összeállítása. (kn)