Mix 2018. 02. 20.

Koszorúcska: Selyés gimisek a táncparketten

Február 9-én a Selye János Gimnázium aulája egy egész estére táncparketté változott, melyen a diákok a hosszú hónapok gyakorlásának gyümölcsét mutatták be a szülők és tanárok előtt. Az alábbiakban a III.D osztályos Szalay Krisztina beszámolója olvasható a gimnázium Koszorúcskájáról. 

Mikor megkezdtük a – remélhetőleg – utolsó előtti évünket a Selye János Gimnáziumban, már akkor tudtuk, hogy rengeteg új élmény és kihívás vár ránk a 2017/18-as tanévben. Köztük az immáron hagyománnyá vált Koszorúcska is, melynek abszolválása a harmadik évfolyam diákjainak feladata minden évben.

Idén ránk, III.D osztályos tanulókra várt a megmérettetés, hogy szűk két hónap alatt standard és latin-amerikai táncok alapjait sajátítsuk el, és bemutassuk tánctudásunkat szüleinknek, tanárainknak.

Az ősz végén kezdtük szervezni a jeles napot, és nem sokkal később abban is megegyeztünk, hogy Csenky Niki lesz a tánctanárunk. Ekkor kezdődött az igazi kihívás. Niki tánciskolájába decembertől februárig, heti kétszer jártunk táncolni. A legelső órákon még csak szoktattuk lábainkat a táncparketthez, hogy elsajátítsuk az alaplépéseket. A későbbiekben a már összeállított koreográfiák megtanulása volt a legfőbb feladatunk. Minden osztálytársam nevében kijelenthetem, hogy a feladatot – hosszú és izzasztó táncpróbák árán ugyan –, de kivétel nélkül mind teljesítettük!

Koszorúcskánk napját 2018. február 9-ére tűztük ki. Ezt a napot már mindannyian izgatottan vártuk, hisz rengeteg szervezés és készülődés állt mögötte, mind az osztálytársak, az ösztályfőnök és a szülők részéről egyaránt.

Összesen nyolc táncot mutattunk be az este folyamán. Táncoltunk angol és bécsi keringőt, tangót, rumbát, mambót, chachát, jive-ot, és legvégül egy meglepetés táncot, a country-t. Legnagyobb örömünkre táncainkat a közönség hangos tapssal díjazta, és állítólag még a véletlen botlásainkat sem vették észre. A táncbemutató után a szülők, illetve a tanárok tánca következett, végül nem maradt más hátra, minthogy az este hátralévő részében együtt szórakozzunk.

A hihetetlenül jó hangulatú táncpróbákért és a színvonalas produkcióért köszönettel tartozunk tánctanárunknak, Csenky Nikinek, valamint a diákoknak, tanároknak, szülőknek, akik hozzájárultak a mi felejthetetlen esténk sikeréhez.