Kultúra 2022. 09. 14.

Kulturális örökségünk nyomában járhatunk a hétvégén

Dél-Komárom ez évben ismét csatlakozott az európai kulturális örökség napjai elnevezésű kezdeményezéshez. Szeptember 17-én 10 és 16 óra között ingyenes programokkal várja az érdeklődőket a Komáromi Klapka György Múzeum.

Az intézmény munkatársai a MOL városrészben található római kori Brigetio-légiótáborban tartanak nyílt napot. A helyszínen négy éve kezdődött meg a a kutatás. A nyílt napon a 600 négyzetméteres feltárt ásatási területet barangolhatjuk be. Így megismerkedhetünk a feltárt római kori fürdővel, valamint az azt körülvevő padlófűtéssel is ellátott óriási terekkel. Az idei szenzációs lelet, egyébként az egyik medencéből a szennyvizet kivezető ólom vízvezetékcső, mely több mint 3 méter hosszan, épségben megmaradt.

A látogatók megtekinthetik a korábbi ásatásokról készült képes tabló kiállítást, valamint a jubileumi 30. ásatási szezon legizgalmasabb leleteit, érméket, csontokat, üveg karperecet, fibulákat, hajtűket és egy sisak arclemezét.

Mindeközben, 11 és 14 óra között, a Stadion út 1. szám alatt található molaji lőtéren Számadó Emese múzeumigazgatónő tart előadást Római kori emlékek Komárom-Esztergom megyében címmel.

Az Európai Örökség Napokat az Európai Unió és az Európa Tanács közösen szervezi, amelyek közül az utóbbi indította el a fellépést 1985-ben. A rendezvény a legszélesebb körben ünnepelt, részvételen alapuló kulturális események közé tartozik Európában.

Az Európai Örökség Napok során több ezer műemlék és helyszín nyitja meg kapuit, köztük néhány olyan is, amely az év többi részében zárva tart. Ez lehetővé teszi az emberek számára, hogy ingyenes látogatásokat tegyenek, megismerjék közös kulturális örökségüket, és részt vegyenek Európa örökségének megőrzésében mind a jelen, mind a jövő nemzedékei számára.

Az Európai Örökség Napok évente több mint 20 millió ember számára biztosítanak hozzáférést több ezer ritkán látogatható helyszínhez és egyedülálló eseményhez.