Litvániában forgatott Béhr Márton, a Jókai Színház fiatal színésze
Litvániában járt a nyáron angol nyelvű nemzetközi filmes workshopon, finn, lett, amerikai színművészeti főiskolák hallgatói, pályakezdő színészek, rendezők, forgatókönyvírók társaságában. Motivációs levél és fénykép alapján válogatták ki a résztvevőket. Ötvenen voltak, köztük Béhr Márton, a Jókai Színház fiatal színésze is. Alábbiakban a Jókai Színház vele készített interjúja olvasható.
Az első napokban workshopokat tartottak a mentorok, Jonathan Tammuz angol filmrendező, akinek az egyik rövidfilmjét Oscar-díjra is jelölték, Zachary Spicer a Broadway-n játszó színész, filmszínész és producer, valamint Maria Kavtaradze ismert litván filmrendező –sorolta Béhr Márton, majd így folytatta –Azután mindenki elmondhatta, miről szeretne filmet forgatni. Kész ötletekkel álltak elő a rendezők és a forgatókönyvírók, de mindenki hozzászólhatott. Tizenkét filmötletből végül hat tíz-tizenöt perces rövidfilm került megvalósításra.
Miről szóltak a történetek?
Érdekes sztorik voltak. Jay Cougan fiatal amerikai rendező srác és egy litván rendező lány arról forgattak filmet, hogy egy fiú miután nem tud beilleszkedni egy baráti társaságba, mert nem érzi magát otthon közöttük, ráébred a magában rejtőző női felére. Absztrakt történet volt, egy kicsit szürreális, de nagyon tetszett. Akadt néhány a valóságtól elemelt, inkább szimbolista film is.
Önnek milyen szerep jutott?
A férjet játszottam egy sci-fiben. A feleségem feltalált egy időutazó-szérumot, és néhány évet előre utazott a jövőbe, ahol rájön, milyen hatásai lehetnek a jelen döntéseinek. Több produkcióra is castingoltak bennünket, a rendezők a mentorokkal közösen döntötték el, hogy ki, melyik filmben játszik. Végig a mentorokkal dolgoztunk az előmunkálatok, a próbák, a forgatás, az utómunkálatok során. Egy hetünk volt a forgatásra.
Angolul forgattak?
Igen, ez volt a második angol nyelvű munkám. Szeptember hatodikán jelenik meg az amerikai mozikban a K12 című musical, amelyben egy fiatal tanárt játszom, aki molesztálja az egyik diáklányt. Melanie Martinez énekesnő tiniknek készült filmje lesz, és bár a zenéje nem az én világom, érdekes, már-már horrorisztikus stílusa van az énekesnőnek, és ez izgalmas számomra. Egyébként nagyon szeretem az angol nyelv zeneiségét. Annak külön örülök, hogy hosszú angol mondatokat mondhattam kamera előtt. Emberileg és szakmailag egyaránt fontos iskola volt ez a workshop. A színészmesterség óráin kamera előtt zajlottak, ami nálunk, a színművészetin nem is létezik, Pozsonyban a színészmesterséget csak színpadon gyakoroltuk. Zachary Spicer-től casting-szövegeket kaptunk, azt figyelte, hogyan boldogulunk ezekkel a kamera előtt. Miközben dolgoztunk, mögénk vetített bennünket egy hatalmas vászonra, így rögtön láttuk, mi az ami működik, mi az ami nem és mitől lehet érdekesebb, ami jó.
Értékelték a filmeket?
Valamennyi filmet levetítették, és volt díjátadó is. Engem jelöltek a legjobb férfi főszereplő díjára jelöltek, ez volt a filmünk egyetlen jelölése, amit sikerként könyvelek el. A díjat végül egy litván srác kapta meg. Autóval megy a filmben a barátnőjével, lerobban a kocsijuk, bennük pedig előtörnek kapcsolatuk negatívumai.
A forgatáson túl is beszélgetett a mentorokkal?
Persze, mindenki nagyon közvetlen volt a két hét alatt. A nyugat-európai országokból és a tengerentúlétól érkezők is nagyon nyitottak voltak. Hiába, más a mentalitásuk, mint a miénk… Azonban nem vagyok az a típus, aki „jópofizással” szeretne magának filmszerepet szerezni. Én az elvégzett munkában hiszek, és mindenki láthatta a végeredményt, aztán a maga nézőpontja szerint értékelhette. Érdekes volt megfigyelni a különböző országokból érkezett emberek közti különbségeket, és nekem nagyon sok helyzetben „feküdt” a közvetlenség.
Mit hozott még Litvániából?
Sok ismeretséget, kapcsolatot. A mentorok is írnak. Filmes jeleneteket küldtek, amiket gyakorolhatunk. Hoztam az emlékeimben a tájat is.. Egy természetvédelmi területen volt a workshop egy üdülőközpontban. Az egyik felén egy lagúna, a másik felén a Balti tenger. A sivatagtól kezdve, a fenyőerdőig minden volt a szigeten. Nem kellett díszletet építeni, a természet mindent megadott. A globalizáció sem ért még odáig, minden hagyományos volt a házaktól kezdve, a viseleteken keresztül a a régi halászhajókig. Az arrafelé őshonos borostyánkőből készült tárgyakat vásárolt mindenki.
Kedvenc kerékpárját elővette a nyáron?
Sokszor. Franciaországban a provaance-i hegyekben, Erdélyben és itthon is sokat tekertem.
A Jókai Színház új évadában Béhr áll majd a színpadon. Öccsét, Béhr László egyetemi hallgatót is láthatja a közönség.
Beszélgettem vele a tapasztalataimról, hogy amit elrontottam, azt ő elkerülje. Hogy mit fogad meg belőle, rajta múlik. Négy év van közöttünk. Nem szólok bele az életébe. Persze, tanácsért bármikor fordulhat hozzám.
(jokai.sk)
