Város 2017. 08. 02.

Még a hónap végéig szavazhatunk a Brigetiora!

Még a hónap végéig szavazhatunk a Brigetiora! Augusztus 31-ig lehet még szavazni a Brigetio Gyógyfürdőre, ugyanis idén is pályázott az Év Feltörekvő Fürdője címre a komáromi termál a Magyar Fürdőszövetség által meghirdetett közönségszavazáson.

Idén nyáron is számos programmal készült a Brigetio Gyógyfürdő és várja továbbra is a kikapcsolódni vágyóknak. Havonta éjszakai fürdőzéssel, különleges programokkal, csobbanó fesztivállal és egészségnappal is színesítették a fürdőzők kikapcsolódását a fürdő munkatársai.

„A héten szerdától-vasárnapig 11, 13 és 15 órakor zenés vízi tornával várjuk a vendégeinket az élménymedencénél” – mondta el a Helyi Híradóknak Radics Török Tímea. A Brigetio Gyógyfürdő marketing vezetője hozzátette: a korábbi években is indult hasonló kezdeményezés és mivel sikeres volt a fürdőzők körében, ezért idén is szerepel a programok között. A tornán a részvétel ingyenes.

Kiemelte: ezen a nyáron már harmadik alkalommal választja meg az ország a kedvenc fürdőit. Az Év Fürdője szavazásban közel 200 hazai fürdő három kategóriában verseng a voksokért, köztük a Brigetio.

Még a hónap végéig szavazhatunk a Brigetiora!

A legnagyobb és legismertebb, valamint nagyvárosokban található fürdők „Az Év Fürdője 2017” kategóriában, a regionálisan ismert fürdők „Az Év Feltörekvő Fürdője 2017”, míg a kis településeken található kis fürdők „A Helyiek Kedvenc Fürdője 2017” kategóriákban indulnak. Mindhárom kategóriában a legtöbb szavazatot szerző fürdő nyer.

A szavazók között értékes nyereményeket – üdüléseket, wellness hétvégét, fürdőbelépőt – sorsolnak ki a szervezők. Szavazni az azevfurdoje.hu oldalon lehet.

Komáromi Híradó