Még lehet nevezni a régió egyik legnagyobb kerékpárversenyére, a PIKO-BIKE maratonra
Az előzőekhez hasonlóan az idei évben is megrendezésre kerül a környék egyik legnépszerűbb kerékpáros versenye, a PIKO-BIKE maraton. A több éves múltra visszatekintő versenyre szeptember 10-éig előzetesen is lehet nevezni a verseny weboldalán.
A kerékpáros teljesítménytúra idén is a Holt-Vág mellett található Apáli Étterem és Panzió mellől startol el, szeptember 13-án. A Komárom-Gúta-Komárom vonalon zajló PIKO-BIKE maraton 3 különböző pályát kínál a kétkerekűek szerelmeseinek, különböző útvonalakkal.
A ROAD 47 km pálya lényegében a Vág folyó két partja mellett halad végig Gúta érintésével, mígnem a versenyző visszaérkezik a kiinduló ponthoz, Komáromba. A RACE 57 km az előzőnél hosszabb távot ölel fel és a környékbeli települések közül Gúta mellett Naszvadon, Ímelyen és Martoson is keresztül halad. Az MTB 50 km Vágfüzest és Agyagost is érinti, ám a pálya konkrét vonalán lehetnek kisebb módosítások a terepviszonyok változása esetén. Ezekről a verseny helyszínén érdemes érdeklődni.
Az egyes pályákon különböző korcsoportok szerinti felosztásban mérik össze magukat a résztvevők.
A verseny napján a nevezési időszakkal párhuzamosan, 8 órától folyamatosan rajtolnak a versenyzők, minden 10 percben. Ezt követően, nagyjából 14 órakor kerül majd sor az eredményhirdetésre.
A kerékpárosokat a frissítő állomásokon víz, gyümölcs, keksz és müzli várja majd, míg a célban meleg étel is vásárolható lesz az APÁLI vendéglőben.
A versenyre nevezni előzetesen és a helyszínen is lehet. A nevezési díj a junior korcsoport számára helyszínen 4€, míg előnevezésnél 2€. A többi korcsoportnál ez az összeg helyszíni nevezésnél 8€, előnevezésnél pedig 4€.
On-line nevezésre 2020.09.10-e éjfélig van lehetőség. A helyszínen csak emelt nevezési díj mellett lehet jelentkezni, amennyiben maradnak szabad csippes rajtszámok.
A verseny helyszínén az előnevezési díj nem fizethető. Az előnevezés csak akkor érvényes, ha a nevezési díj megfizetésre került a szervező számlájára, vagy készpénzben a PIKO-BIKE kerékpárüzletben.
A versenykiírással kapcsolatos további információért érdemes ellátogatni a Piko-Bike maraton weboldalára.