Város 2012. 10. 22.

Meghívó a Kossuth tér átadására

Komárom város sok szeretettel várja a város polgárait a felújított Kossuth tér ünnepélyes átadásása, amelyre 2012. október 30-án kerül sor 10.30 órai kezdettel.

A tér felújítási folyamatata 2009-ben indult el. A beruházás célja a központi tér revitalizációja volt különös hangsúlyt fektetve arra, hogy a tér az esztétikum mellett a lakosság logisztikai, pihenési és kultúrális elvárásait is kielégítse.

A projekt 1 623 362,33 Euró összköltségéből 1 542 193,60 eurót fogadtak el az illetékes szervek jogos költségként. Ebből az összegből 85%-ot állt a Európai Unió, 10%-ot  az Európai Régiófejlesztési Alap (a Befektetés a jövőbe elnevezésű program keretében) a maradék 5%-ot pedig a Komárom város állta saját költségvetéséből. A külső forrásból biztosított hozzájárulás összege tehát 1 465 083,92 Euró volt. A közbeszerzési eljárást a besztercebányai DJ STAV Kft. bonyolította le. A tér revitalizációs terve a pozsonyi Qd Kft. műve, személyesen Martin Bánhegyi építészmérnöké. A terv kivetelezésének jogát a versenypályázat eredménye alapján a pozsonyi székhelyű Eurobuilding Rt. nyerte el. Korábban ez a cég újította fel a komáromi városi sportcsarnok is.

A kivitelezési munkálatok 2011. elején kezdődtek meg, a tavaszi és a nyári hónapok azonban nagyrészt ásatási munkákkal teltek, ami nagyban hozzájárult a kivitelezés időbeli csúszásához, az átadás időpontja többszöri módosításához. Az építést számos alvállalkozó végezte, viszonylag nagy fluktuáció mellett. A városi hivatal szakemberei és az építésvezető lelkiismeretes felügyelőmunkájának végül meglett az eredménye és november elejétől a teret végre birtokba veheti a nagyközönség, a város polgárai és az idelátogató turisták.

Mivel a projektet uniós pénzből finanszírozták, ezért a tér kapcsán az átadást követő öt évig semmilyen beavatkozás nem engedélyezett és szintén öt évig parkolódíj sem szedhető, azaz a Kossuth téren legalább öt évig INGYENES lesz a parkolás. Ennek a hírnek vélhetően nemcsak az ottlakók és a helyi lakosok örülnek majd, de a vásárcsarnok környékén vállalkozók és az idelátogató turisták is.

A felújított tér természetesen nemcsak rendezett parkolóként szolgál majd, de egyfajta pihenőövezetként jellemezhetnénk leginkább, vízi attrakcióval, kültéri padokkal, kivilágított ösvényekkel, játékokkal a gyermekek számára és parkosított, a nyári melegben idővel kellemes hűst adó lugasokkal. A modern parkként szolgáló központi rész két oldalán fákkal és cserjékkel díszített parkolóterület várja az autósokat 87, illetve 70 parkolóhellyel, ebből  7 hely a fogyatékkal élő gépjármű-vezetők számára van fenntartva.

(kr)