Blog 2012. 11. 03.

Miénk itt a tér!

A hét kiemelten fontos eseménye az volt, hogy végre elkészült a Kossuth tér!

Revitalizálták-felújították. A hosszú, s gyötrelmes kálvária véget ért…Lehetne itt írni a száraz számadatokról, miszerint a tér felújítási folyamata még 2009-ben indult.

Most figyelj: A projekt 1 623 362,33 euró összköltségéből-1 542 193,60 eurót fogadtak el az illetékes szervek jogos költségként. Ebből az összegből 85%-ot állt a Európai Unió, 10%-ot  az Európai Régiófejlesztési Alap, s a maradék 5%-ot pedig Komárom város a saját költségvetéséből pótította.

Az Eurobuilding Rt., Bánhegyi építészmérnök, meg ki tudja milyen alvállalkozók. Az átadás időpontja rendre csúszott, mivel ásatások is folytak. Lényegtelen, ez van, átadták.

Beszéljünk inkább az átadási ceremóniáról. Ügyesen, munkanapra, méghozzá délelőttre időzítették. Pár perccel fél 11 előtt csak a sajtósok bolyongtak a téren és egy-egy funkcionáriust lehetett látni. A rezesbanda hangolt és a kis szintetizátor is előkerült.

Az átadásról, hát…Anton Marek polgármester magyar és szlovák nyelven is szólt a megjelentekhez, méghozzá a főleg óvodás csapatokhoz, akik varázsütésre lepték el a terepet. S kultúrműsort is adtak. Csak szlovák nyelven. Egyes információk alapján: a magyar „dedósok“ nem lettek erre felkérve. A polgármester szavaiból csupán egy-egy foszlányt lehetett elcsípni, mivel még mikrofont sem biztosított számára a rendezői bagázs. Uraim? Egyszer hallod, hogy bőszen trombitálnak, átvágják a szalagot, s utána már forognak a kamerák, s mindenki mosolygósan beszélget, interjúzik…

A betyárját! A gyerekek birtokba veszik a játszósarkot, s a többiek a drótokat szemrevételezik, amely monstrum lugasok nélkül úgy fest, mint a befejezetlen, gazdátlan villamosmegálló.

Szép volt, jó volt, elég volt. A borongós időben ittál volna egy gyümölcsös teát, de büfé se vót. Már túl sokat akarna az ember! A pálinkafeszt megnyitóját is elnapolták anno: az érdeklődés hiányára hivatkozva. Igaz, ott a város csak társszervező volt.

Csak úgy mellékesen, az emlékezetemben még mélyre sem kell ásnom: nemrég Keszegfalván adták át a modern skateparkot. A hangtechnika, kommunikáció, koordinálás kiváló volt. Szónoklat, bemutató, ereszd el a hajamat bulival. Még a Deltás kollégával is cseverésztem a snapsz mellett.

S itt mi maradt? A haverokkal főztünk magunknak egy privát teát…Jól esett!

(kép és szöveg: ha)