Megnyílt a regisztráció a 49. Komárom-Komárno Futóversenyre

A napokban megnyílt a regisztráció a 49. Komárom-Komárno futóversenyre, amely idén május 1-én kerül megrendezésre. Tavaly több mint ezren futottak át egyik városból a másikba.
A futóverseny teljes kiírása és a regisztráció IDE KATTINTVA érhető el.
Az Európa-szerte ismert futóversenyt 1975 óta rendezik meg Észak- és Dél-Komáromban. Az idén a Duna túloldaláról, az észak-komáromi sportcsarnok elől rajtolnak az atléták, a cél pedig a déli részen, a városháza előtti Szabadság téren lesz. Ebben az évben is 5,5, illetve 10 kilométeres távra lehet nevezni, Dél-Komáromban lesz egy 200 méteres gyermekfutam is.
Az előnevezéseket április 25-ig fogadják a KEFE honlapján. 1200 jelentkezőt tudnak fogadni. Ha valaki lemaradna, a rajt helyszínén, az észak-komáromi sportcsarnokban is nevezhet május 1-én 7:30-9:00 óra között.
Forrás: KEFE, Kemma
