Kultúra 2015. 08. 21.

Méltóképpen ünnepelték a komáromiak Szent István királyunk napját

Szép számmal jelentek meg az augusztus 20-ai ünnepségen az emberek a Komáromban, hogy közösen emlékezzenek államalapító királyunk hagyatékára és máig ható üzenetére.

A rendezvény ökumenikus ünnepi igehirdetéssel indult a Szent András templomban, amelyen Elek László katolikus esperes celebrált, igét pedig Czinke Zsolt református espereshelyettes hirdetett.

A műsor a Szent István szobor talapzatánál folytatódott. Az itteni ünnepi műsort a komáromi Borostyán együttes alkalomhoz illő dalai indították, majd Keszegh Margit, a komáromi Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület elnöke szervezőként köszöntötte a vendégeket és az egybegyűlteket. A komáromi Selye János Gimnázium volt diákja, jelenleg a Miskolci Nemzeti Színház színművésze, Lajos András magával ragadó szavalata után Elek László katolikus esperes és Czinke Zsolt református espereshelyettes megáldotta az egyik helyi pékségben sütött félmázsás országkenyeret, amit később a jelenlévők meg is kóstolhattak. Ünnepi beszédet Czimbalmosné Molnár Éva nagykövetasszony mondott, majd a helyi és környékbeli pártok és civil szervezetek képviselői megkoszorúzták Szent István királyunk szobrát.

A megemlékezés nemzeti imánk közös eléneklésével zárult.

KrálikTV/SziaKomárom

Fotók: Delta és Stubendek László FB-oldala 

11880628_1641498889467691_7764173507291862695_n 11260717_989836751047063_2026845666858494909_n 11866439_989836571047081_1473153928852940812_n 11863332_989837071047031_2885931007552692276_n 11220139_1641745956109651_5865161823617887985_n 11918945_989837224380349_6615391926684239536_n 11892177_989837561046982_3967514144791314434_n