Mix Dél-komárom 2018. 12. 11.

Mesterfodrászok jótékonykodtak Dél-Komáromban

Közel negyven mesterfodrász gyűlt össze szombaton a szőnyi városrészen található Petőfi Sándor Művelődési Házban az idei Jótékonysági Hajvágás napján – írja a kemma.hu.

Kurucz Erika (az Év Mesterfodrásza) és testvére, Kurucz Ágnes mesterfodrászok kilencedik alkalommal szervezték meg Dél-Komáromban a jótékonysági eseményt. Az ország számos pontjáról érkezett hajszobrászok több mint 150 gyermek arcára varázsoltak mosolyt az adventi időszakban.

„Az úgynevezett Jótékonysági Hajvágáson a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató a megyénkben élő, a vér szerinti családjuk nélkül lakásotthonban vagy nevelőszülőknél nevelkedő gyerekek frizuráját készítettük el” – emelte ki a főszervező, Kurucz Erika, aki még hozzátette: emellett Bács- Kiskun megyéből is érkezett mintegy ötven gyermek.

Az eseményen megjelenteket Balogh Zsolt, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató országos igazgató-helyettese köszöntötte.

(forrás: kemma.hu)