Kultúra 2015. 12. 22.

„Mi, magyarok” – selyések a Magyarság Házában

2015. december 15-én a komáromi Selye János Gimnázium II. B osztálya tanulmányi kiránduláson vett részt. Úti célunk Budapest volt.
Az első állomásunk a Magyarság Háza volt, ahol a „Mi, magyarok” című kiállítást tekinthettük meg. A tárlat alapját tíz szó képezte, amelyekről Kosztolányi Dezső úgy vélte, hogy a legszebbek a magyar nyelvben. Közéjük tartozik például az „anya”, a „gyöngy”, a „kard”, a „szív”. Minden egyes terem egy adott szóra épült, vagy valamilyen módon kapcsolódott hozzá. A kiállítás célja közelebbről megismertetni velünk anyanyelvünket, történelmünket, elődeink sikereit és eredményeit. Ehhez számos interaktív programot beépítettek a készítők, és az egész osztály nevében kijelenthetem, hogy nem csak tanulságos, de szórakoztató is volt a tárlat. Tapasztaltuk, hogy igazán szép magyar versben szerepelnie kell a „gyöngy” szónak, s hogy mindegyik példa valóban gyöngye az irodalmunknak, hogy a klasszikus nagy versek mennyire aktuálisak és népszerűek „slam”-es átiratban. Megtanultunk – vagy legalábbis igyekeztünk – pörköltalapot készíteni, megtudtuk, miért lesz majd a jövőben szükségünk somlói juhfarkra, hogy a „boldog” eredetileg szent volt, majd gazdagot jelentett, s csak később kapta meg mai jelentését. Nagy népszerűségnek örvendtek a katonai egyenruhák, amelyeket fel is próbálhattunk, a Rubik-kockák és fejtörők, amelyeket szintén kipróbálhattunk kisebb-nagyobb sikerekkel. A „szív”-szobákban újra szurkolhattunk olimpikonjainknak, s tudjuk, mit jelent ez a különleges útvonal: Sidney–Athén–Peking.
Sötétedés után megcéloztuk utolsó állomásunkat, a Vörösmarty teret. A karácsonyi vásár mindannyiunkat vonzott, és azt hiszem, nem kellett csalódnunk. Karácsonyfa, fények, rengeteg bódé, az olcsó kacatoktól egészen a gyönyörű kézműves-termékekig terjedő kínálat és persze a forralt bor illata – egyszóval semmi sem hiányzott. A vásár élvezetéből némileg elvett, hogy vacogva jártuk végig a standokat, és mire eljött a hazaút ideje, mindannyian hálásan fogadtuk a busz melegét. Kimerülten, élményekkel telve indultunk hazafelé, felidézve Kosztolányi szavait: anya, gyöngy, szűz, ősz, kard, vér, csók, sír, láng, szív…

Vas Zsuzsa, II. B
a Selye János Gimnázium diákja