Fotók 2017. 07. 20.

Minden egy kalap alatt – modern egészségközpont lesz a volt pártházból

Modern, egészséggel, test és lélek egységével kapcsolatos központ lesz a volt pártház, később „Zdravcentrum” épületéből. Az épület új működtejőjével a Noé kft., amelynek ügyvezetőjével, Dr. Czirfusz Attilával beszélgettünk az elképzeléseiről. A felújítás már elkezdődött, a helyszínen készítettünk fotókat. 

A rendszerváltozás után a volt pártház hatalmas épülete különféle funkciókat töltött be, legutóbb, 2014-ig egy része egészségügyi központként működött. Az épület azonban egyre rosszabb állapotba került, fenntartása egyre költségesebbé vált az akkori üzemeltetőknek, a Forlife nonprofit szervezetnek (amely a komáromi kórházat is kezelte) és a városnak, ezért úgy döntöttek, hogy 2014. januárjától bezárja az épületet.

Azóta az épület, amely 80 százalékban Nyitra megye és 20 százalékban a városi önkormányzat tulajdonába tartozott, a hajléktalanok tanyájává vált. Volt már szó arról is, hogy központosított kormányiroda lesz belőle, a könnyebb ügyintézés érdekében. Végül mindkét tulajdonos (Nyitra megye és Komárom is) versenytárgyalást hirdetett az eladására. A versenytárgyalást ez év elején a Noé kft. nyerte meg, amelynek nevéhez a VII. lakótelepen található poliklinika felújítása és működtetése is fűződik.

Így tehát az épület a NOE Kft. kezelésébe került, banki konstrukció segítségével. Komárom 155 558 eurót kapott tulajdonrészéért, emellett a városnak lesz egy szép, egészséggel, emberi testtel kapcsolatos központja is.

 

Az épület állaga sokat romlott az évek alatt

„Egy olyan központot szeretnénk létrehozni, amelyben az emberek egy kalap alatt el tudnak rendezni szinte minden, testükkel, egészségükkel kapcsolatos dolgot – mondta el lapunknak Dr. Czrifusz Attila. – Ez az épület hatalmas, többfunkciós. Nem csupán orvosi rendelők kialakítására alkalmas. Az egyes részeket kiválóan el lehet különíteni egymástól, így másféle szolgáltatásokat is lehetne nyújtani. Mindent, ami az emberi testtel kapcsolatos: helyet kaphatna benne többek közt optika, patika, egészséges élelmiszerek árusítása, fizioterápia, lélekgyógyászat (pszichológus), de akár masszázsszalon, kozmetika vagy fodrászat is. Emellett helységet bérelhetnének az egészségbiztosítók, vagy más, egészséggel kapcsolatos szervezetek, gondolok itt például a mozgássérültekre. Elképzelésünket nyugati mintára alapozzuk: ott, ha valaki besétál egy rendelőintézetbe, amellett, hogy kellemes környezetben találja magát, egyéb szolgáltatásokat is kaphat az orvosi ellátás mellett.”

Nézzük sorra, melyik emeleten mit terveznek.

Alagsor:

Az épület alagsorában megmarad a West szórakozóhely. A szórakozóhelynek bővítésre, plusz helyiségekre volt szüksége, az új működtetőtől ezt meg is kapta.

A West háta mögött, az épület belsejében külön termek találhatók, amelyeket egyesével ki lehet nyitni, Petőfi utcára nyíló kirakattal, bejárattal. „Ezek mindegyikéből kiváló üzlethelyiség lehet, elképzelésem szerint itt lehetne például optika, vagy egy egészséges élelmiszereket árusító bolt, stb. – ismerteti terveit Czirfusz úr.

Földszint: 

Épületnéző sétánkat a bal oldali, földszintes épületrészben folytatjuk. Itt sokáig étterem, majd a Deja Vu szórakozóhely működött. „Itt egy éttermet-kávézót lenne célszerű kialakítani. Az orvosok, betegek számára jól fog jönni, ha van a közelben étkezési lehetőség napi menüvel, de a közelben lévő iparisták és szlovák gimisek is járhatnak ide frissítőre.”

Itt egy étterem-kévéző lenne kialakítva

Egy kissé meglepődtem, hogy a volt Deja Vu mögött egy viszonylag tágas gyűlésterem található, vetítési lehetőséggel. Nyilván itt tartották agytágító kúráikat pártunk és kormányunk tagjai. Ez a helyiség rendezvényteremmé alakítható, ahol konferenciáktól kezdve a bálokon keresztül a különféle előadásokig bármire alkalmas. „Szeretnénk mindkét helyiséget bérbe adni. Úgy gondolom, a két helyiség együtt lenne érdekes egy leendő bérlő számára” – mondja a működtető.

Itt tarthatták az agytágítást a szocialista párttagoknak. Szerencsére, most ugyanis kiváló, multifunkciós rendezvényterem válhat belőle

Az épület központi részében,a főbejárattal szemben elhelyezkedő előtérben patika fog működni. Ez már teljesen biztos, épp készülnek a falai:

Már készül a patika

Kismama koromban én is ebbe az épületbe jártam gyerekorvoshoz: volt dolgom, mire felcipeltem a babakocsit a rengeteg lépcsőn. Néha inkább a földszinten hagytam a babakocsit, a többi anyukával együtt, őrizetlenül. Úgyhogy nem csoda, hogy az volt az egyik első kérdésem Czirfusz Attilához, hogy lesz-e itt lift.

Természetesen lesz, sőt, mint ahogy a hetesi Szent Valéria Rendelőintézetben, itt is a teljes épületet akadálymentessé alakítják át, mozgássérült mosdókkal, látássérülteket segítő szalagokkal. De hová lehet itt tenni a liftet? Nos, a lift az épület külső oldalán fog felfutni. Mutatjuk, hol:

A főbejárat és a jobb szárny közti bemélyedésben (a konténer mögött) épülhet majd a lift

Belülről nézve: ennek az ablaknak a helyén lesz a lift egyik bejárata

Itt lesz a lift földszint bejárata

Első és második emelet: 

Az első és második emeleten, mint ahogy azt megszokhattuk a volt „Zdravcentrumban”, orvosi rendelők lennének. Vannak orvosok, aki már előre lefoglaltak helyiségeket. Így pontosan az ő elképzeléseikhez alakítják a jövendőbeli rendelőket. Például valaki egy külön balkont szeretett volna – mivel időben jelentkezett, a kérése megoldható.

Mutatjuk, most hogy néznek ki az emeletek:

Első emelet váróterme
Látjuk azt a téglasort az erkélyen? Ott lesz az a külön balkon, amiről fent írtunk.
Sok kismamának lehet ismerős ez a rendelő is….
Második emelet – váróterem
Minden rendelőhöz külön toalett+mosdó épül (a személyzet számára). Ezek a lyukak a lefolyónak készülnek.

Az óriási épület még tartogat meglepetéseket. Például, hogy az egész jobb szárny két részre osztható, a központi lépcsősor két oldalán. Eddig az első és második emeletének bal oldalán jártunk. De mi a helyzet a jobb oldalával? Ez egy akár teljesen különválasztható egység lehet a jobb szárnyon belül, külön lépcsősorral és bejárattal (a Billa felől). Itt azelőtt a pozsonyi technikai egyetem kihelyezett részlege működött. Mutatjuk:

Külön lépcsősor
Egy nagyobb terem
Folyosórészlet

Hogy ezen az oldalon mi lesz, az majd az igényektől függően alakul. „Úgy képzeltük el, hogy ezen az oldalon helyezkednének el az egészséggel, testtel kapcsolatos másféle szolgáltatások. Például fizioterápia, masszázs, fodrászat.”

Harmadik emelet 

Én a magam részéről el se tudom képzelni, mit csináltak ilyen hatalmas épületben a kommunista párt tagjai. Csak ámulok és bámulok, mikor újabb részletek kerülnek elő. Például érdekesség kedvéért lefotóztam azt is, hogyan nézett ki a járási főtitkár irodája – azokban az években nyilván a legdrágább, legmodernebb berendezéssel.

A tiszta fa, ma is értékes bútorsorban helyet kapott rejtett mosdó, tükör, ruhásszekrény, bárszekrény is.
Kicsit megmosolyogtató (és szomorú is), hogy ez meg itt egy kisebb titkár irodája. A faberakás megvan – de drága szekrényt már nem kapott.
Az emeleten található egy kisebb agytágító terem is.

Ahogy azt láthatjuk, a legfelső szint irodák kialakítására is alkalmas. „Szeretnénk ide vonzani különféle egészségbiztosítókat, vagy olyan szervezeteket, akik valamilyen, egészséghez kapcsolódó tevékenységet végeznek. Például vakokkal, mozgássérültekkel foglalkozó társaságok, véradók, stb. De esetleg más irodák is működhetnek is.” – fejezte be tervei felvázolását a Noe kft. ügyvezetője.

Ha minden jól alakul, fél év múlva megnyílhatnak az új egészségközpont bizonyos részei, hogy aztán fokozatosan népesüljön be az épület.