Kultúra Dél-komárom 2022. 08. 19.

Mozgás és gasztrotúra is vár Dél-Komáromban a hétvégén

A hivatalos, a koppánymonostori Vezérek parkjában 10.30-kor kezdődő Szent István napi ünnepség mellett újra lesz Fenyves Futás, és megnyitja kapuit a Monostori erődben található Kenyérmúzeum is.

A katonai pékség augusztus 20-án, azaz holnap 10.00 órától várja a látogatókat. Az első tárlatvezetésre 10.30-tól kerül sor, majd 11 órától aztán óránként, egészen délután 4-ig indulnak majd a csoportok. A korhű jelmezben tartott interaktív előadásokat kenyérkóstolás követi.

Az eseményen a résztvevők megismerkedhetnek a magyar sütőipar kialakulásával, a korabeli laboratóriumi eszközök használatával, a kisipari és nagyipari sütési munkafolyamatokkal, de ugyanígy bepillantást nyerhetnek egy korabeli konyhába, csakúgy, mint az évtizedekkel ezelőtti sütőipari oktatási rendszerbe.

Az eredetileg gabonaraktárként működő termek a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje és a Monostori erőd közös kiállításának adnak helyet, amely hazánk sütőipari értékeit mutatja be kronológiailag, és főbb tájegységek szerint.

A Kenyérmúzeum az országban egyedülálló szakmúzeum Komáromban, a Monostori erőd egykori katonai pékségének magtári részében.

A múzeumot a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje rendezte be a korábban budapesti helyszíneken kallódó Sütőipari Emléktár anyagának megmentésével. 2003. szeptember 19-én két állandó kiállítást nyitottak Komiszkenyér és HÍR, hagyományos sütőipari termékek címen.

És, ha már jól laktunk, mozogjuk is le! A koppánymonostori Fenyves Táborban ez évben is megrendezik a hagyományos szabadidős futóversenyt. Az óvodások 10 órakor rajtolnak, a 3,2 km-es táv 11 órakor indul, míg a 13,2 rajtra, 11.30-kor kerül sor. Nevezni 8 órától a helyszínen lehet. A verseny után gulyásparti és tombolasorsolás várja a résztvevőket!