Város 2017. 10. 24.

Mutasd meg tízezrek előtt kolbásztöltő képességed

2017. november 10. – 12. között kerül megrendezésre városunkban a hagyományos András-napi vásár, melynek keretén belül idén immáron 6. alkalommal szervezik meg az András-napi kolbászfesztivált. A vásárra minden évben a környékről és távolabbi régiókból egyaránt érkeznek érdeklődők, összességében pedig több tízezrek járják körbe a vásár sorait. Az esemény egyik legérdekesebb látnivalója viszont kétség kívül a félnapon át tartó kolbászfesztivál, mely idén november 11-én, a Városi Rendőrség szomszédságában lévő parkolóban kap helyet.

A kolbászfesztivál története a 2012-es évre nyúlik vissza, amikor is a városvezetés tagjai az Érsekújvári Kolbászkészítő Verseny mintájára szervezték meg Komáromban a mára már hagyománnyá vált rendezvényt.

„Évről évre érkeznek új csapatok a kolbásztöltő versenyre. Akadnak viszont olyanok is, akik már több éve állandó szereplői a fesztiválnak. Az egyik ilyen csapat épp Gyuláról érkezik városunkba, hogy első kézből nyújthassa át minden évben a hungarikumnak számító gyulai kolbász szellemiségét. Célunk között szerepel, hogy további távolabbról érkező csapatokat is elcsábítsunk városunkba, ezáltal varázsolva minél színesebbé, érdekesebbé a versenyt. Ennek érdekében pedig idén egy kedvezménnyel álltunk elő: az 50 km-nél messzebbről érkezők számára elengedjük a nevezési költség felét – mondta el Dobi Róbert, az András-napi kolbászfesztivál egyik felelős szervezője.

fotó: dunataj.sk

A versenyre jelentkezett csapatok a nevezési díj (40 euró/csapat) befizetése után a helyszínen kézhez kapják a kolbász elkészítéséhez szükséges alapanyagokat, tehát a 10 kg húst és 20 m belet. A versenykiírás alapján az elkészített kolbászból egy nagyjából 30 cm-es nyers darabot kell leadni a zsűri számára, akik előbb nyers állapotában, majd szakemberek általi sütése után kész állapotában is pontozni fogják azt, végezetül pedig az elkészült kolbász ízét is értékelik majd. A kolbász többi része a csapat tulajdonát képezi, így nyugodtan hazavihető, vagy akár a helyszínen szabadon megsüthető és elfogyasztható. Emellett fontos megemlíteni, hogy a kolbász ízesítéséhez használt fűszereket, valamint a töltéshez szükséges technikai eszközöket a csapat tagjai szabadon választhatják meg, így azok bebiztosítása is a tagok feladata. Egyetlen kikötés azonban, hogy kézi módszerrel kell készíteni, darálni és tölteni a kolbászt, így például motoros daráló nem használható a versenyen.

fotó: dunataj.sk

 

„A standok díszítettsége szintén fontos szerepet játszik a versenyben, hiszen ez is nagy mértékben alakítja az összképet. Éppen ezért, a 3 legjobban sikerült kolbász mellett a legszebben feldíszített stand kategóriában is hirdetünk majd győztest. Ebből kifolyólag azt tanácsoljuk a csapatoknak, próbáljanak minél kreatívabbak lenni a dekoráció során, hiszen nemcsak értékes díjakat lehet bezsebelni egy-egy nagyszerűen kivitelezett díszítéssel, de a több tízezer jelenlévő miatt ez egy nagyszerű lehetőség is csapatuk reklámozására – fejezte ki a szintén a fesztivál szervezői feladatait ellátó Králik Róbert.

A szervezők tehát várják a környékbeliek, a távolabbról és a határon túlról érkezők jelentkezését is az idén 6. alkalommal megrendezendő András-napi kolbászfesztiválra. Habár nevezni egészen november 9-éig (csütörtök) lehet Komárom város honlapján, a versenyre bocsátható csapatok korlátozott száma miatt érdemes minél korábban lecsapni a szabad helyekre.

Találkozzunk november 11-én Komárom jó hangulatú, immár tradícióvá vált kolbásztöltő versenyén!