Kultúra 2014. 03. 24.

Nagy siker a Brumiarc és a Kicsi

Százhúsz nappal a megjelenés után a könyvek 70 százaléka már eladásra került, így nagy sikernek nevezhető a felvidéki magyar szerkesztő, közgazdász Rajkovics Péter első kötete, a Brumiarc és a Kicsi.

gutai_bemutato 1

A szerző mesekönyve egy medvebocs és barátja, a városban élő fiú történetét meséli el, amely leginkább a család, a hazaszeretet, a félelem és a küzdelem gondolatait járja körül nem csak a fiatalok nyelvén.

Rajkovics kérdésünkre elmondta, az elmúlt hónapokban csallóközi iskolákat is látogatott a könyvet bemutatandó, a jövő héten például Nyárasdon és Bakán is megismerkednek a gyerekek a főszereplővel és az íróval.

„Az elején nem gondoltam volna, hogy ekkora siker lesz a kötet, de az olvasókkal való találkozás bizonyította, megérte hinni az ötletben, ezért mindenkinek nagyon hálás vagyok, aki az elképzelésem megvalósításában segített. Fantasztikus élményekkel lettem gazdagabb. Gútán például 150 gyermek előtt beszélhettem a kötetről, rengeteg kérdéssel vártak, és én is kaptam tőlük egy könyvet, amelyet Brumiarc és a Kicsi ihletett az elkészítésre. Hasonlóan fantasztikus érzés volt Bősön, Légen, Doborgazon vagy a többi helyszínen bemutatni és hallani a közönség érdeklődését” – mondta el az író.

gutai_gyerekekkel 1

Arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen folytatás várható, hangsúlyozta, hogy szeretné a történetét következő részét még idén ősszel kiadni, de ez természetesen anyagi kérdések vonzata is. Az első kötethez szükséges anyagiakat maga biztosította, s a második rész esetében a kiadás ezen részéhez is majd támogatókat keres, mert szeretné az ezres példánynál nagyobb mennyiségben kiadni.

(forrás: lem, fotó: archív felvételek)