Mix Dél-komárom 2022. 08. 16.

Nagy sikerrel zárult a dél-komáromi Fenyves Szabadegyetemen

A négynapos rendezvénynek a koppánymonostori Fenyves Tábor adott otthont, ahová nem csupán Magyarország területéről, de a Felvidékről, Erdélyből, Vajdaságból és a Kárpátaljáról is érkeztek fiatalok – írja a kemma.hu.

A programban nagy szerepet kaptak a digitális tudásfejlesztő és a közösségi médiával kapcsolatos képzések. Az egyik legnépszerűbb magyar Facebook oldal, a Tibi Atya egyik adminisztrátora, Tóth Máté is tartott előadást a fiataloknak, mellette a dél-komáromi bűvészmester, Kiss László kápráztatta el a résztvevőket „Kiss Laci az online világban” című műsorával.

Pénteken került sor a szabadegyetem hivatalos megnyitójára, ahol köszöntőt mondott Mohay Gergely a Kulturális és Innovációs Minisztérium Fiatalokért felelős főosztályának főosztályvezetője, Proczeller Tamás a FILO (Fiatal Lokálpatrióták Egyesülete) elnöke valamint Gubík László a Marthos Polgári Társulás vezetője is.

A megnyitó beszélgetésen ebben a évben is részt vett Észak és Dél-Komárom polgármestere, Mgr. Keszegh Béla és dr. Molnár Attila. A nap végi beszélgetést követően az X-Faktor és a Dalt is megjárt Beneath My Skin együttes koncertje következett, akiknek nem mellesleg az egyik gitárosuk a dél-komáromi Balogh Péter. A zenekar után egy lemezlovas is érkezett a táborba Katona Kornél „Soldier” személyében.

Szombaton tovább folytatódtak a képzések és az előadások. Előadást tartott Dr. Habil. PaedDr. Juhász György PhD. a Selye János Egyetem rektora, Kovács Péter a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke, Simon Ádám a H+ civil hírportál alapító főszerkesztője, Juhász Márton Komárom korábbi főkertésze, Baczkó Norbert a Fidelitas alelnöke valamint dr. Kupecki Nóra az Igazságügyi Minisztérium alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára.

Az este folyamán egy interaktív Fenyves kvízen vehettek részt a fiatalok, ahol Komárom történelmével, valamint a résztvevő szervezetekkel kapcsolatos kérdésekre kellett jól megválaszolni. A győztes csapat a 2018-as ország tortájának választott Komáromi Kisleány tortát nyert a Jánoska cukrászdából.

Turi Ádámól, a Nemzeti Ifjúsági Tanács alelnökétől megtudtuk, hogy a szabadegyetem szervezői már most arra készülnek, hogy a jövő évben hogyan fejlesszék tovább a Fenyves Szabadegyetem programját.

A második Fenyves Szabadegyetem idén a Fiatal Lokálpatrióták Egyesülete és a Marthos Polgári Társulás által közösen megvalósított határon átnyúló CDCCE PROJECT keretein belül valósult meg.

(Forrás: a kemma.hu cikke alapján)