Mix 2018. 08. 09.

Napvilágot láttak a közösségi média új hősei: Véget ért a MediaHero mentorprogram

A napokban ért véget az idén első alkalommal meghirdetett MediaHero mentorprogram, mely során 6 kiválasztott fiatal előtt nyílt meg a lehetőség, hogy mentorok bevonásával mélyebb betekintést nyerjenek a közösségi média világába. A Komáromban, 2 héten át 5 alkalommal megrendezett nyári képzés során tartalomkészítéssel kapcsolatos praktikákat és trükköket is elsajátíthattak a kiválasztottak.

Július elején került meghirdetésre a 22Media digitális ügynökség és a SziaKomárom közös szervezésében a MediaHero elnevezésű mentorprogram, mely elsősorban a Facebook, Instagram és YouTube, összefoglaló néven a közösségi média szerelmeseit szólította meg.

A mentorprogramban résztvevők a képzés során különböző feladványokkal találkoztak, melyek a videózást, a fotózást és a szövegalkotást is érintették. Összetételükben helyet kaptak olyan feladatok, melyek a mentoráltak érdeklődési körét érintették, valamint olyanok is, amik a komfortzónából való kilépést célozták meg.

Az izgalmas feladatok mellett néhány igazi nagyágyúval is találkozhattak a mentorprogramban résztvevők. Július 28-án mindannyiuk részt vehetett a Lake Up fesztivál részeként megrendezett „Hogyan legyél sikeres a közösségi médiában?” című workshopon. A MediaHero csapata ekkor találkozhatott a YouTube-er Zsozéatyával, valamint a Humbák Művek brand ügyvezető igazgatójával, Tibi atya egyik helytartójával, Tóth Mátéval. Mindkét előadó a közösségi média meghatározó szereplőjének számít, így tanácsaik különösen hasznosak voltak a képzésben résztvevők számára.

A mentorok sora ezzel azonban még nem ért véget. A programban Ausztrália elsőszámú fashion bloggere, Csinger Andi és párja, a szintén befutott Instagram influencer Csintalan Tivadar is előadtak.  Az immár évek óta a világ túlsó felén élő pár közös történetükről, a kezdetekről és a fejlődés éveiről meséltek a MediaHero csapatának, valamint több hasznos tanáccsal is ellátták a fiatalokat.

A MediaHero csapat néhány tagja megszólalt érzéseikről, tapasztalataikról a program végeztével: 

Tomi: „A mentorprogram segített megtalálni azt az irányt a közösségi médiában, amelyik igazán passzol hozzám és amiben el tudom magam képzelni. Örülök, hogy részt vehettem a képzésen.”

fotó: Dobroczki Tamás

Mimi: „Őszintén szólva a MediaHero előtt megfordult már többször is a fejemben, hogy abbahagyom a fényképezést. Erre a képzésre is úgy jelentkeztem, hogy majd meglátjuk mit hoz a jövő. A mentorok és a csapat többi tagjának történetei és pozitív visszajelzései azonban megerősítettek abban, hogy folytassam a fotózást.”  

fotó: Mimi Slovakova

Andi: „Mivel hasonló az érdeklődési köröm, én Csinger Andi előadásaiból tudtam leginkább merítkezni. Motivál a története, emellett nagyon sok érdekes dolgot mondott a közösségi média világáról is. Remélem a jövőben lesz még rá lehetőségem, hogy találkozzak vele.”   

Fotó: Barthalos Andrea

Az 5 felvonásban megrendezett MediaHero mentorprogram résztvevői a képzés végén egy-egy oklevelet is átvehettek a képzésük teljesítésének bizonyítékaként, valamint könyvjutalomban is részesültek a Diderot könyvesbolt támogatásával.

A MediaHero mentorprogramot szervező 22Media digitális ügynökség társalapítója, Múcska József szerint a képzés fő célja az volt, hogy kellő motivációval lássák el a fiatalokat a jövőre nézve, valamint, hogy sose adják fel álmaikat: „A képzéssel kapcsolatosan levonható tanulság, hogy a befektetett idő mindig megtérül és tartsunk ki akkor is, ha épp nem megy a szekér. Az út néha rögös, de ha megfelelő az akaratunk, előbb-utóbb pozitív irányba fog átbillenni a dolog. Ez volt a mi cégünknél, Zsozéatyánál és Csinger Andinál is. Szóval a tanácsom mindenkinek: Bízz magadban és sose add fel!”