Negyedmillió euró értékben valósulnak meg fejlesztések Komáromban
249 ezer eurós fejlesztési csomagról döntött a testület a legutóbbi ülésén, melynek elsődleges célja a lakókörnyezetek javítása. Az elképzelések a következő hónapokban megvalósulnak, sok területet érintenek.
A korábbi fejlesztések jóváhagyása után most újabb csomagot osztott szét a képviselő-testület, amelyet egy széles egyeztetés előzött meg, minden képviselő azonos súllyal szólhatott bele. Ebből adódóan az ülésen egy rövid vita után az összes jelenlévő egyhangúan támogatta a lakosok életkörnyezetének javítását érintő csomagot.
„A forrás legnagyobb része – 182 ezer euró – a beruházási alapból származik, nyolcezer euró a részesedési adókból várt magasabb bevételből, míg a további 59 ezer euró a képviselők tartalékalapjából” – mondta el Keszegh Béla alpolgármester.
A város sok területét érintő csomag részét alkotja játszóterek, parkolók, járdák és kukatároló kiépítése, de egy új fitnesz park létesül a termálfürdő előtt, amely az idősebbek mozgását is segíti. Lehetőség nyílik a Kossuth tér szökőkútjának rendbe tételére, de az ősz folyamán jelentős faültetés is megvalósul a lakosok igényei szerint.
| Az elfogadott javaslatcsomag része | összeg (EUR) |
| A termálfürdő előtti területen fitneszpark és revitalizáció | 30.000 |
| Parkolók építése a Komensky utca iskola mellett a Víz utcán | 13.000 |
| Játszótér éptése a Selye utcában a Klapka lakótelepen | 20.000 |
| Parkolók építése a Szegfű utcában (VII lakótelep) | 30.000 |
| A Villanytelepi út és a Mély utca összekötésének projektje | 10.000 |
| Ispotály utcai konténerállomás teljes javtása | 10.000 |
| E.B. Lukač és a Szabadság utca közti járdaszakasz javítása | 20.000 |
| Játszótér építése az Udvaros utcában (II lakótelep) | 10.000 |
| Játszótér építése az E.B. Lukač utcában (I lakótelep) | 10.000 |
| Csapadékelvezető építése az Erdő utcában (Singellő) | 12.000 |
| Járdaszakasz kiépítése Őrsújfalun | 10.000 |
| Őrsújfalui óvoda hőszigetelése (a korábbi összeg kiegészítése) | 7.000 |
| Városi játszóterek javítása | 20.000 |
| Kossuth téri szökőkút javítása | 8.000 |
| Járda javítása a Petőfi utcában | 10.000 |
| Faültetés a város több pontján | 7.000 |
| Az aszfaltfelület felújítása a Žihadielko játszótér melleti pályán | 12.000 |
| Parkolók kijelölése a Seress utcában | 2.000 |
| A Határőr utcai iskola tornatermének világítása | 8.000 |