Mix Dél-komárom 2019. 10. 03.

Nemcsak a 20 éveseké a világ

Az ENSZ 1991-ben nyilvánította október elsejét az idősek világnapjává. Dél-Komáromban 2010 óta az önkormányzat jóvoltából ez alkalomból együtt ünnepel a három nyugdíjas klub és egyesület, illetve a nőklub. Idén több mint 400 szépkorút köszöntöttek a Városi Sportcsarnokban.

Dr. Molnár Attila beszédében elmondta ez a nap a háláról és a köszönetről szól.

– Engedjék meg, hogy nagy tisztelettel köszöntsem Önöket az idősek világnapján. Bár jól tudjuk, a szépkorú embereket nem évente egy napon kell köszönteni, hanem 365 napon át megbecsülni. Ez a nap úgy gondolom, arra való, hogy egy kicsit álljunk meg mi, fiatalabbak mindennapjaink rohanásában, és jussanak eszünkbe a körülöttünk, családunkban élő idősebbek, az ő gondjaik és problémáik is.

Mi itt Komáromban a magunk lehetőségeivel szeretnénk segíteni az itt élő időseket, ezért alapítottuk meg az idősügyi tanácsot, tettük térítésmentessé a 70 éven felüliek hulladékelszállítását, vezettük be a Kincset ér! egészségügyi prevenciós programot, és hoztuk el az Richter Egészségváros rendezvényt.


A Komáromban működő szépkorúak klubjai elismerésre méltóan aktívak, köszönet érte a tagságnak és a lelkes vezetőknek. Kérem őket, személyes ismereteikkel, csakúgy, mint eddig segítsenek bennünket abban, hogy hol tudunk még segíteni! – fogalmazott a polgármester.

A délután további részében Malek Andrea, Malek Miklós és Sasvári Sándor szórakoztatta a megjelenteket.