Mix 2020. 07. 15.

Nyár végén nyitja meg kapuit az Európa Hotel

Nyár végén várhatóan már a látogatók előtt is újranyílik a városközpontban található Európa Hotel. Első körben az étterem, a lobby bar és a kaszinó várja majd a vendégeket, később viszont már a hotelszobák is rendelkezésre fognak állni.

Az Európa Hotel hosszú éveken át Komárom egyik legemblematikusabb épülete volt. Az egykoron rendkívül népszerű és kedvelt szálláshely viszont immáron több, mint 7 éve zárva tart, ez alatt az idő alatt pedig állapota is fokozatosan romlott. Az idei nyáron azonban ismét megnyitja kapuit egy közel 3 millió eurós beruházás és felújítás eredményeként. A hotel már nem csupán szálláshelyeket fog kínálni, de bar, étterem és kaszinó is megtalálható lesz az épületben. Az egyes helyiségeket különböző rendezvények, így szalagavatói ünnepségek, bálok vagy lakodalmak céljából is igénybe lehet majd venni.

A komplexum a póker és kaszinó központi helyszínévé válhat, hiszen a tervek szerint több ezer fős, nemzetközi pókerversenyek otthonául is szolgál majd a jövőben.

A beruházásért felelős Europa Capital társaság emellett a parkolók és a járda rendbetételét is vállalja, míg az épület előtti 14 férőhelyes parkolót bérbe vennék a várostól 15 évre. Cserébe a társaság a szemközti autóbuszmegállót, valamint a mellette található parkolóhelyeket is felújítaná.

Az épület hivatalos átadójára szeptemberben kerülhet sor, a tervek szerint az év végéig pedig már igénybe vehetők lennének az első és második emeleten lévő szobák is. A parkoló és a járda körüli munkálatokat a társaság csakugyan az átadóig szeretné teljesíteni.

(Delta hetilap nyomán)