Videó Dél-komárom 2020. 09. 21.

Nyílt napot tartott a dél-komáromi REX Állatvédő Egyesület

Az örökbefogadási kedv a koronavírus miatt bevezetett szigorítások ellenére sem lankadt városunkban. Az előző évekhez hasonlóan az egyesület havonta átlagosan 10 kutyát ad örökbe.

– A szeptember 13-i nyílt napunk elsődleges célja az volt, hogy a nálunk tevékenykedő önkéntesek hosszú idő után újra találkozhassanak az érdeklődőkkel. A látogatók ezúttal valóban rendhagyó alkalmon vehettek részt, hiszen a reggeli etetéstől egészen a nap végéig végig kísérhették végig az állatvédők munkáját – mondta el Mandel Géza, a REX Állatvédő Egyesület Elnöke.

A délután háromig tartó rendezvényekre többen adománnyal érkeztek, ugyanakkor évközben is sokan támogatják a REX munkáját. Legutóbbi alkalommal például egy gépjármű vásárlásra hirdettek gyűjtést, melyre közel 300.000 Ft gyűlt össze. Az adományozók névsorát és az adományozott összegeket az egyesület Facebook oldalán teszi majd közzé.

Ottjártunkkor megtudtuk azt is, hogy a macskaszaporulat sajnos úgy országosan, mint városunkban kezelhetetlenné vált. Ezzel együtt tény, hogy sokkal kevesebb cicát fogadnak örökbe az emberek. Az egyesület ezért arra kéri az örökbefogadási szándékkal élőket, hogy kövessék nyomon a REX folyamatosan frissülő Facebook-oldalát! Az állatvédő egyesület mindezen túl továbbra is szívesen fogadja az önkéntesek jelentkezését!

(komarom.hu)