Város 2013. 05. 03.

Ovimajális népzenével

A tavaszi ünnepkörben április utolsó munkanapjának délelőttjén a szülőkkel együtt szervezték és tartották meg Ovimajálisukat a komáromi Tulipán óvoda udvarán, illetve nagytermében. Mint minden jeles napot, így ezt is egy hosszabb előkészület előzte meg minden évben, amelyhez az óvónők a gyerekek kíváncsiságát kielégítve folyamatosan biztosítják a változatos tevékenységeket: színes szalagokat vágnak, kiválasztják az udvaron a májusfának valót, májusbotokat vágnak, mégpedig a szülők segítségével. Ezek mellett elbeszélgetnek a májusfaállítás, a majális szokásairól, ünnepi műsorral készülnek, tavaszi dalokat, népi gyermekjátékokat tanulnak.

majalis6

Az ünnep napján a fiúk és lányok – szüleikkel közösen- felszalagozták a májusbotokat, majd ezekkel csoportról csoportra vonulva, énekszóval, egymást hívogatva a tavasz köszöntésére kivonultak az udvarra, ahol felszalagozták a kiválasztott fát, a májusbotokkal pedig feldíszítették az egész udvart. Az édesanyák köszöntésével, a Gyerkőc gyermek néptáncegyüttesük fellépésével, kicsik és nagyok közös játékával, táncával folytatódott a délelőtt.
Ezt követően közösen bevonultak a nagyterembe, ahol a zenéről és a szórakozásról a Kolompos együttes gondoskodik már 2008 óta. Idén sem történt másképp.

majalis1

A kellemes majális különféle finomságok elfogyasztásával és beszélgetéssel végződött.