Rajko Márti szívből utazik – és ezt a Cestuj Srdcom című frissen megjelent könyve is igazolja

Az őrsújfalusi származású Rajko Márti körülbelül 50 országot bejárt már, mégsem a mennyiséget tartja a leglényegesebbnek. Hanem, hogy ahol jól érzi magát, oda visszatérjen, akárhányszor csak kedve tartja. A jelenleg Pozsonyban letáborozó szabadúszó, úti rajzokat is készítő újságíró tapasztalatait komolyabb köntösben is az olvasók elé tárja a Cestuj Srdcom című könyvében.

A Travelistan blog egykori szerkesztőjével 2016-ban beszélgettünk először. Néhány évnyi ázsiai barangolás után aztán saját weboldalán fűzte tovább gondolatait. Bár már akkor tudta, nem akar örökké blogger lennni. “Ez a része végülis hobbi maradt. A média viszont már akkoriban is vonzott, riporterként szerettem volna dolgozni. Ezt az RTVS híradásaiban főállásként két éven át meg is tudtam tenni.” – kezdi Márti az elmúlt hat év személyes útjának leírását. “Hét éven át az európai bíróság jogi szakfordításaival foglalkoztam, aminek köszönhetően annyit utazhattam, amennyit csak lehetett. Elég volt egy gép és internet ahhoz, hogy bárhonnan elvégezzem a feladatokat.”

Digitális nomádként

Olyan országokat keresett bázisul, ahol az alacsonyabb életszínvonalnak köszönhetően például lakhatásra nem kellett sokat költenie. “Nepál, India, Thaiföld abszolút megérte. Az irániakat is egy kellemes, tanult és vendégszerető nemzetnek ismertem meg. Pár hónap Ázsia, utána újra Szlovákia. Sokáig fenntartható volt ez az állapot, és mellette még cikkeket és az úti rajzokat is sikeresen tudtam ontani magamból.

A visszajelzések alapján inspiratívnak és bátornak tartanak, holott nem is tudom miért. Teljesen normálisnak és természetesnek tűnik, amit csinálok.„

Freelancerként a médiában

Főleg dokumentarista munkákban environmentális témákban, podcastokban teljesedett ki Márti médiában betöltött szerepe.

Bár ma már kevesebbet, de rendszeresen ír a Lidé a Země, a MIAU, a Zdravie, a Horoskopy and lifestyle és az Aktuality.sk médiumokba. “Az írás mindig megmaradt, hiszen ezt szeretem a legjobban, és ez nem változott az évek alatt. Ennek kicsúcsosodásai a könyveim.

A Himalája lépésről lépésre után az Utazz szívből című kötet egy szőke, hátizsákos lány személyes élményeit ecseteli 9 ázsiai országról.

Érdekes történelmi, politikai, földrajzi és környezeti tényekkel tűzdelve – nemcsak szórakoztató, de oktató célzattal.”

Tádzsikisztán, Üzbegisztán, Bangladesh, Mongólia, Kazahsztán, Irán, Szingapúr, India, Nepál szerepelnek a könyvében. Az országokat szívből ajánlja azon fiataloknak, akik szeretnének utazni, és a könyv remélhetőleg felbátorítja őket, hogy bármi lehetséges. „A nálam idősebb generációnak is jó olvasmány lehet. Akik már nem utaznak vagy nem utazhatnak, de szeretnek képzeletben elmenni messzi helyekre.

Az ilyen emberektől gyakran kapok pozitív visszajelzést, mert végülis helyettük is utazok.

Meg persze mindenkinek ajánlom, aki szereti a földrajzot – nálam is úgy kezdődött minden, hogy imádtam magát a tantárgyat (üdvözlöm Fehér tanár urat :).„

Covid, ahogy egy nagy utazó értékeli

Mártival pont az ellentettje történt a járvány hatására: míg mások otthon maradtak, ő pont hogy a szerkesztőségben dolgozott. “A turizmus pedig véleményem szerint túlszaladt. Szükség volt úgymond a szünetelésre. Sok helyre, ahol már egy idő után senki sem élvezte az emberáradat túltengését, ráfért, hogy kizökkenjen.”

A freelancer újságíró ma különféle projekteken és marketingesként is dolgozik. Az online munka után viszont manapság eléggé helyhez, többnyire Pozsonyhoz van kötve. “Nagy is a dilemma, mivel szívesen élnék Spanyolországban. Az írás és az interjúk viszont Szlovákiához kötnek, és ezeket a tevékenységeket élvezem a legjobban. Ráadásul főleg szlovákul szeretek írni. Spanyolországban viszont hihetetlenül jól érzem magam. Bármennyire is komplikált és jócskán áldozatokat igénylő lenne, valahogy ki szeretném találni a módját, hogy ne kelljen feláldoznom a munkám. Szeretném megtartani a jelenlegi csapásvonalat a karrieremben, de mégis összekapcsolni ezt a két elemet, amit e két ország jelent nekem.”

Többek közt a Selyem út országait végigjárva rengeteg érdekes ünnepnek is részese lehetett. Különleges kapcsolódása a hagyományokhoz egykori néptáncos múltjára vezethető vissza. “Szeretem a tradicionális dolgokat, a különböző viseleteket. A spanyol Feria ünnepe, ami Malagában van augusztusban, egyenesen lenyűgöz. A csajok beöltöznek flamenco ruhába és lelkesen táncolnak. Ha hasonló rendezvény zajlik a környékemen, mindig elmegyek megnézni.”

50 országgal a tarsolyában nem a pipa a lényeg…

Márti többé-kevésbé 50 országot bejárt az évek során. Jellemzően inkább visszamegy olyan helyre, amit kiemelkedően tetszett neki, mintsem hogy azért keljen útra, hogy kipipálhasson egy újabb desztinációt. “Kifejezetten szeretek egyedül is utazni. Bármennyire is negatívumnak hangzik,

élvezem, hogy magamra vagyok utalva. Nem kell extra kompromisszumokat kötni,

és abszolút van jó oldala is annak, hogy nincs mellettem más, akiért felelős vagyok. Tehát végérvényben kevesebb a stressz egyedül.” – vélekedik.

Mi tagadás, tudjuk, milyen ritka az olyan társ, akivel egy hullámhosszon vagyunk, azonos a tempó, a vérmérséklet. Nehéz olyat találni, akivel egyszerűen jó utazni. “Marokkó régóta bakancslistás volt. És oda bizony egy olyan csajszival jutottam el, akivel azelőtt még sosem találkoztunk. Követtük egymást Instagramon, egyforma hobbijaink alapján pedig úgy tűnt, akár össze is tudnánk haverkodni.

Slávka ötlete volt, hogy az Atlasz hegység Dzsebel Túbkál részét meghódítsuk. A reptéren találkoztunk először, és bejött a megérzésünk. Azóta többször is voltam nála a Tátrában, barátokká váltunk.”

De vajon nőként egyedül világgá menni mennyire tanácsos Márti szerint?

“Pakisztánnal vagy Afganisztánnal nem kockáztatnék, hiába járták meg nők korábban probléma nélkül. Ha nem vagyok teljesen biztos egy állomásban – a belső hangom erős ebben –, akkor nem állok bele az adott helyzetekbe. Volt rossz tapasztalatom az elején, azóta okosabb és óvatosabb is vagyok. Persze a baj bármikor megeshet, nekünk nőknek azonban kiemelkedően jó intuícióink vannak, amikre hallgatnunk kell, és akkor nagy baj – remélhetőleg – nem lehet!”