Város 2017. 09. 11.

Remek nyári szezont zárt turisztikai szempontból Dél-Komárom

A turisztikai szezon sikerét minden évben nagyban az időjárás határozza meg. Idén igazán nem panaszkodhatnak az idegenforgalmi szolgáltatást nyújtók.

A BRIGETIO GYÓGYFÜRDŐBEN a látogatók száma az idén eddig meghaladta a 100 ezret, akik a környező megyékből, a Felvidékről, Mór és Oroszlány térségéből látogattak el Komáromba.

– Nőtt a cseh, a lengyel és a szlovák vendégek száma is. A strand még szeptember végéig nyitva tart, így továbbra is érdemes lesz kilátogatni hozzánk. Évek óta az az elsődleges célunk, hogy a helyi és a messzebbről érkező vendégeknek megmutassuk, érdemes Komáromban nyitott szemmel járni, hiszen a város rengeteg érdekességet rejt. Rendszeresen kitelepültek hozzánk a Klapka György Múzeum, a Monostori erőd munkatársai, a Komárom-Esztergom Megyei Népművészeti Egyesület tagjai újra kinyitották a mesterportát és működött a strandkönyvtár is – mondta el Radics Török Tímea, a Brigetio Gyógyfürdő marketingvezetője.

A fürdő a nyár folyamán rengeteg programot kínált: volt éjszakai fürdőzés, gyermek- és egészségnap, gulyásfőző verseny. Két legnagyobb rendezvényük egyik a Sportágbörze, ahol a komáromi sport kluboknak, egyesületeknek kínáltak bemutatkozási lehetőséget, a nap sztárvendége Katus Attila volt, aki nemcsak megmozgatta az érdeklődőket, de az egészséges életmódról is beszélt a hallgatóságnak. Másik kiemelt rendezvényük a Csobbanó Fesztivál volt, Dér Henivel. Természetesen idén sem maradtak el a fejlesztések, megújult a női és a férfi vizesblokk, új büfésor létesült, míg a gyógyászati részlegen és a Thermál Hotelben kicserélték a nyílászárókat. Új szolgáltatásként vezették be a Brigetio masszázst, amit a fürdővendégek naponta 12 és 18 óra között, valamint az éjszakai fürdőzések alkalmával vehetnek igénybe.

Ugyancsak eseménydúsan zajlott a nyár a MONOSTOTI ERŐDBEN, hiszen az ERŐDFESZT 2017 kalandot, titkot és hagyományőrzést ígért.

– Havonta két musicalelőadást tartottunk, ezek szinte telt házzal mentek. Nagy sikere volt az Anconai szerelmesek második részének, a Valahol Európában-nak és a Legénybúcsúnak. Ősbemutatóra is sor került, a Magyarock Dalszínház színpadra vitte Rejtő Jenő legismertebb művét, A három testőr Afrikában címűt. Nyolc esztendeje sikerrel működik a Monostory Színházi Társulat, akik idén az Imago című darabot mutatták be négy alkalommal. Két kiállításunk volt, Altmann Szilvia fotográfusé és Szotyory László festőművészé. Az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc Hagyományőrző Egyesület minden vasárnap megszólaltatta az ágyúkat, Jó ebédhez szól az ágyú! címmel. Az első hadijáték-bemutatóra júliusban került sor, a második időpontja szeptember 30-a és október 1-je között lesz. Sikeres volt Geszti Péter Létvágy koncertje és a Generál fellépése is – mondta el Csécsei Brigitta programszervező. Évek óta az erőd adja a helyszínt az amerikai autós fesztiválnak, amire idén rekord számú néző volt kíváncsi és sokakat vonzott a Nagy retró fesztivál is, ahol a 90-es évek népszerű előadói, így az Ámokfutók, az Animal Cannibals, a Happy Gang, Kefír és Betty Love lépett színpadra. Összességében elmondható, hogy az erőd a nyár folyamán több ezer látogatót fogadott, akik az ország minden pontjáról és még az országhatáron túlról is szép számmal érkeztek.

Számos KIÁLLÍTÁSON ÉS FÓRUMON népszerűsítette városunkat a helyi turisztikai egyesület, a TDM szervezete is.

Tatával, Doroggal, Esztergommal, valamint a Velencei-tó térségével közösen jártak a Hungexpón, a Duna-Gerecse színeiben ott voltak a győri ifjúsági olimpián, míg a LIMES Szövetség közreműködésével részt vettek a Frankfurti Magyar Kulturális Napokon, de képviselték Komáromot a siófoki Nemzeti regattán is. Júniusban ismét városunkban forgatott a Hazahúzó stábja, a közel egy órás film a látnivalók mellett a történelmi hagyományokra helyezte a hangsúlyt. A TDM a Duna World csatornán is reklámozta városunkat.

– Szinte valamennyi nagyobb hazai eseményre lehetett jegyet vásárolni a Tourinform irodában, ahol tovább bővült az ajándéktárgyak választéka. Igyekeztünk népszerűsíteni a guide@hand alkalmazást, melynek segítségével térképek, túraútvonalak érhetőek el. A google ad grants kampánynak köszönhetően tovább tudjuk népszerűsíteni az egyesületek és civil szervezetek programjait az internetes keresőkben. Október végéig tartjuk még ingyenes városnéző sétáinkat, minden szerdán és szombaton 14 órától, magyar, angol és német nyelven – tudtuk meg Szentesi Tamás TDM-menedzsertől.

Augusztusig a tavalyihoz képest 5 %-KAL NŐTT A VENDÉGÉJSZAKÁK SZÁMA. Örvendetes, hogy emelkedett a magyar vendégek száma, átlagosan három éjszakára érkeznek városunkba.

Szentesi Tamás ugyanakkor hozzátette, a szezonnak még koránt sincs vége, a kempingek csak most telnek meg igazán, így október végéig további emelkedés várható. A pozitív tendencia a kedvező időjárásnak, a bővülő szolgáltatásoknak és a gazdag programkínálatnak köszönhető.