Kultúra 2023. 04. 11.

Rendhagyó történelemórák a várban

A Pro Castello Comaromiensi n.o. ismét sikeresen pályázott a  Kisebbségi Kulturális Alapnál, így „Nec arte, nec marte – a megtörhetetlen Klapka tábornok és a legyőzhetetlen komáromi erőd” címmel ez év márciusa során megvalósulhatott egy „rendhagyó történelem órák” jellegű előadás-sorozat, melynek célja a Klapka Györgyről való méltó megemlékezés, a felnövekvő generáció lokálpatriotizmusának megalapozása, ill. megerősítése ismeretinek bővítése és elmélyítése volt.

A Komáromi Városi Hivatal Művelődési, Idegenforgalmi és Műemlékvédelmi Osztálya és a Duna Menti Múzeum szakemberei, valamint a korszak szakavatott történészei az életkoruknak megfelelő szintű előadások keretében ismertették meg a résztvevőkkel az erődrendszert és az 1848/49-es eseményeket.

Az óvódások Hamran Szilvia vezetésével „erődsétákon“ vettek részt. A komáromi alap- és középiskolások, valamint az Ógyallai Építőipari Szakközépiskola diákjai Ing.Sebő Beáta, Vanya Péter, Galo Vilmos, PhD.  és  PhDr. Ozimy Andrej szakmai előadásai hallgathatták meg. A Selye Egytem diákjai Prof. dr. Csikány Tamás, DSc, Dr. Hermann Róbert  és Dr. Kedves Gyula hadtörténészek előadásán vettek részt.  Mgr. Gráfel Lajos, a Pro castello Comaromiensi n.sz. nyugalmazott igazgatója vezetésével pedig körbejárták erődöt.

A szervezők minden találkozó végén ötletbörze keretében kérték ki a jelenlévők elképzeléseit az erőd hasznosításáról. El kell ismernünk, hogy olyan inspiratív ötletek is elhangzottak, melyeket a jövőbeni hasznosítási tervek készítésekor is fel lehet majd használni.

-sajtóhír-