Robert Jánošíkovič Fico
Nem könnyű most miniszterelnöknek lenni egy országban sem. A bizonytalan világ kiszámíthatatlan történései jelentősen megnehezítik az előre tekintést, a tervezést. Amint a klasszikus bonmot mondja, ilyen körülmények között egy dolog biztos: a bizonytalanság.
Robert Fico is nyugtalan, ideges. Az ország csúszik lefelé, versenyképesség tekintetében sereghajtó a régióban, a munkanélküliség terén élenjáró. A tehetetlen Radičová-kormány hagyatéka sem elhanyagolható: jelentős rendszerbeli hiányosságokat hagytak utódaikra, már tavaly novemberben világos volt minden józan ember számára, hogy az ország idei költségvetése messze nem reális. A következő kormánynak fájdalmas lépéseket kell majd megtennie.
Ilyenkor a legokosabb dolog az lenne, ha a kormány előre menekülne, s rendszerszerű megoldásokba kapaszkodna. Azok is fájnak, persze, de legalább az esélyt megadják a kibontakozásra.
Ficóék nem ezt teszik, s ezzel nem csak a jelen gondjait nem tudják jól kezelni, de megnehezítik a jövőt is. Viccelődhetnénk persze, hogy abból mindig csak baj van, ha egy miniszterelnöknek és egy kormánynak egy útszéli betyár a példaképe. A viccelődéssel azonban semmire sem megyünk, a helyzet komolyabb: mindannyiunk pénztárcája fogja megérezni ennek a játéknak a sikertelenségét. Az pedig már tényleg a naivitás csúcsa, hogy a kormány úgy gondolja, ha a nyár kellős közepén, a fő szabadságolási időszakban fogadja el megszorító intézkedéseit, azt a polgárok nem veszik észre.
Dehogynem. Már az ősszel észrevesszük, s újév után hatványozottan.
Ilyen vonatkozásban fölöslegesek azok a – szlovákiai magyar sajtóban is megjelent – elemzések, amelyek szerint Fico jó baloldali politikushoz méltóan elsősorban a gazdagoktól vesz el, s védi a kispénzűeket. Már-már azt sejtetik, hogy a felső tízezertől elvett pár ezer euró húzza majd ki ezt az országot a bajból.
Sajnos nem így lesz, ne csapjuk be egymást. Ficóék részéről ez nem több kommunikációs játéknál, valós alapja csekély. Minden nehéz helyzet a társadalom alsó egyharmadát sújtja leginkább. Abban pedig biztosak lehetünk, hogy a felső tízezer tagjai (az ún. szupergazdagok) majd számos lehetőséget találnak arra, hogy a tőlük elvett pár ezer eurót visszaszerezzék. A gazdasági-pénzügyi világválság végén(?) is azok a bankárok lettek gazdagabbak, akik az egészet előidézték.
S egyébként is: hallottuk már ezt a második Dzurinda-kormány idején is. Az egyik intézkedés csak pár centet vesz ki az ember zsebéből, nem olyan fájdalmas az, a másik is csak pár eurót. A világgazdasági hatások és a kormányzati intézkedések következményei azonban összeadódnak. A polgár számára végül is édesmindegy, mely intézkedés vagy mely folyamat veszi ki pénztárcájából a pénzt. Ő egyet érez: romlanak az életviszonyai, s ezáltal a lehetőségei. Romlik így a közérzete is.
Az elkövetkezendő időszak hat meghatározó tényezője valószínűleg a következő lesz:
- az élelmiszerek árának növekedése
- az energiahordozók árának növekedése (minimum magas szinten maradása), amely nemcsak a létkiadások emelkedésében, de a termékek árának növekedésében is megjelenik
- az általános infláció növekedése
- a munkanélküliség emelkedése, a kormány (és a parlament) intézkedéscsomagjának következtében a munkavállalás nehezedése, az adókulcsok, elvonások szintjének emelkedése, amely növeli a munkavégzésre nehezedő terheket
- új beruházások elmaradása, a gazdasági versenyképesség további csökkenése
- a pénzmozgás drágulása (bankadók, kezelési díjak emelkedésének hatása, amelyet a bankok visszaterhelnek a polgárokra)
Fico tehát nem az államon húzta meg a nadrágszíjat, hanem az embereken. Arról már nem is beszélek, hogy a jövő perspektíváit is csökkentette – a fentieken túl pl. a 2. pillérrel kapcsolatos intézkedésekkel. S még nem vagyunk az út végén. Nem tudjuk, mi lesz a pénzügyi rendszerrel, az európai- és a világgazdasággal – s ha mindez nem elég, még gyártanak is néhány pluszproblémát hozzá, mondjuk átszervezik a közigazgatást, mert úgy lehet a leggyorsabban kirugdalni a kellemetlen hivatalnokokat, s elhelyezni a saját holdudvar tagjait…
Fico tényleg átverte az embereket, azokat a magyarokat is, akik rá szavaztak, akik tőle vártak valamilyen megoldást. Dél-Szlovákia megint nem kap érdemi támogatást (lásd a rimaszombati pénzosztás esetét, ahol a kormány a csomag 95 százalékát szlovák településeknek adta). Beruházásokról, új munkahelyek létrehozataláról csak álmodozni lehet. Rossz ez így, s rossz irányba halad az egész.
De érdekel ez valakit ebben a társadalomban? Vessünk csak egy fél pillantást a közvélemény-kutatások eredményeire…
(Csáky Pál)
