Sport 2017. 02. 20.

Röplabda: Egy pontot szerzett hazai pályán Komárom

A komáromi férfi röplabdacsapat szoros mérkőzésen egy pontot szerzett Kassa ellen. A vendégek kihasználták a hazai csapat hibáit és így győzelemmel térhettek haza. Javításra még lesz lehetőség, Komárom Eperjessel és Nyitrával is találkozik a következő fordulókban.

IMG_8778

A mérkőzést a hazai csapat kezdte jobban. Bár a játszma közepénél átvette a vezetést Kassa, úgy tűnt, ha szorosan is, de Hrušíkék kerülnek ki belőle győztesen. 20-20 után viszont megszaporodtak a komáromi hibák, és a 22-25-nek a vendégek örülhettek. A folytatásban magabiztosan játszott a Spartak és gyorsan előnybe is kerültek. Halanda remek nyitásai után már 10-6 volt az állás. Sopkoék még próbáltak felzárkózni, de sokat hibáztak támadásban és védekezésben is. 23-15-nél már csak be kellett fejezni a szettet a komáromi egyetemi csapatnak. Bár ez nem ment elsőre, magabiztos előnnyel zártak, 25-19.

Úgy tűnt lélektani előnybe került Miroslav Palgut csapata. A harmadik játszmában Ilič és Halanda vezetésével néhány labdamenettől eltekintve náluk volt az előny. A kassaiak a legrosszabbkor, a hajrában vették át a vezetést, de végül a hazaiak idegei bírták jobban és Hukel blokkjával már náluk volt az előny. A negyedik szett az előzőeknél is szorosabban alakult. Mindkét csapat jól támadott. A hibák először Komáromnál kezdtek el jönni, ezt pedig a kassaiak ki is használták. 16-21-nél sikerült meglógniuk, és ha nehezen is, de megtartották előnyüket. Jakubovék 22-25-tel kiegyenlítettek.

IMG_8797

Az ötödik, rövidített játszma szoros játékot hozott. Hol a hazaiak, hol a vendégek vezettek. 10-10 után jött viszont a hazai blokk, Kassa pedig már nem tudott hibázni. Pápaiék szoros mérkőzésen végül egy pontot szereztek, míg keleti ellenfelük két egységgel a zsákjában indulhatott haza.

Miroslav Palgut, a Spartak vezetőedzője nem volt elégedett: „Az első szettet nem tudtuk megnyerni, pedig jól játszottunk. A dekoncentráltságunk újra előjött és a nyitásokban és a támadásokban is hibáztunk. A folytatásban már jobban belejöttünk és jól is ment a játék, de újra jöttek a figyelmetlenségek, Kassa pedig kihasználta ezeket. Morálisan szétestünk, felelőtlenek voltunk és ezért csalódott vagyok.“

IMG_8854

VK Spartak UJS Komárno – VK KDS Šport Košice 2-3 (22-25, 25-19, 27-25, 22-25, 11-15)

Komárom: Halanda 18, Hukel 8, Stefanovič, Janušek 2, Demčák 2, Ilič 27, libero Pápai (Hrušík 13, Podstupka 2, Sťahuliak 2, Kazmierczak 3). Vezetőedző: M. Palgut.

Kassa: Jakubov 15, Kríž 9, Lamanec 17, M. Sopko ml. 16, Bališin 1, Šompľak 6, libero Vitko és Haky (Smolej, Kasperkevič 1, Labik 2, Šimoňak). Vezetőedző: R. Vlkolinský.