Sport 2014. 09. 17.

Röplabdára bérletet vegyenek!

A Spartak VKP Komárom röplabdaklub az elkövetkező, 2014/205-ös idényre is bérleteket kínál.

A Spartak VKP Komárom röplabdázói az új extraligás idényt már ezen a szombaton megkezdik, amikor 18 órakor Humenné csapatát látják vendégül.

Röplabdaklubunk vezetősége tudatja a nyilvánossággal, hogy a szurkolók a 2014/2015-ös idényre bérletet vásárolhatnak. A bérlet nem csak az extraligás mérkőzésekre lesz érvényes, hanem a Szlovák Kupára és a rájátszásra is, egészen az idény végéig.

Tehát foglaljuk össze:

A bérlet ára = 50 euró.

Érvényes = a 2014/2015-ös extraligás idény alapszakaszára, a 2014/2015-ös extraligás idény rájátszására, a Szlovák Kupára.

Mikor és hogyan válthat bérletet?

– személyesen minden otthon játszott extraligás mérkőzés előtt
– e-mailben a ferencz@vkspartak.sk címen
– Ferencz Ladislavnál, a 0903 710 920-as telefonszámon.

A bérlet tulajdonosa ingyenesen vehet részt a hazai mérkőzéseken a komáromi sportcsarnokban tetszés szerinti helyen, és a bérlet egy személyt jogosít fel a belépésre.

A hazai mérkőzésekre a belépő egységesen 2 euró lesz személyenként. A gyerekek 10 éves korig ingyen jöhetnek a mérkőzésekre!

Az idény közeleg, buzdítsuk fiainkat a extraligás pontokért vívott harcukban! Ne feledjék, szombaton 18 órakor a bajnok ŠK Chemes Humennét üdvözölhetjük Komáromban!