Selyés diákok sikerei a kerületi matematikaolimpián

2025. április 1-jén zajlott a matematikaolimpia C és B kategóriáinak kerületi fordulója Nyitrán. A Selye János Gimnázium diákjai évek óta szerepelnek sikeresen, s egyre nagyobb létszámban kapcsolódnak be a matematika versenyeibe.
A kerületi forduló eredményei ezen a héten váltak nyilvánossá:
C kategória: Bara Boglárka és Péter Tamás 1-2. helyezettek, Saleh Alex Kirolus 3. hely, Radošická Emma és Szighardt Anna 4-6. hely, Urban Ábel 7. hely, Nógel Attila 8. hely, Nagy Bence 16-19. hely és Matusek Dorina 21-22. hely – eredményes megoldók; Majer Veronika pedig a 23-24. helyen végzett. A kategóriába a kerületből 9 iskolából 27 diák kapcsolódott be, és közülük 22-en lettek eredményes megoldók, a Selye János Gimnáziumból kilencen úgy, hogy az első 8 helyen 7 selyés diák végzett. Diákjaink felkészítői RNDr. Édes Erzsébet tanárnő, illetve Fonód Tibor tanár úr (Nagy Bence) voltak.
B kategória: Szabó András 2. helyezett és Rasztgyörgy Jázmin 3. hely – eredményes megoldók; Palugyai Bence és Vörös Anna 8-9., Klenkó Éva Borbála és Méhes Mátyás Béla 10-11. helyen végeztek. A kategóriába a kerületből 16 diák kapcsolódott be 10 iskolából, ebből 5 lett eredményes megoldó. Diákjaink felkészítői RNDr. Bukor Emőke tanárnő, illetve Záhorszky Zsuzsanna tanárnő (Vörös Anna) voltak.
Szívből gratulálunk a verseny eredményes megoldóinak és helyezettjeinek. A képen a versenyzők egy csoportja – a képről hiányzó tanulók épp egy másik matematikaversenyen képviselik iskolánkat.
Végezetül köszönetem fejezem ki a felkészítő tanároknak, akik nagy mértékben hozzájárultak diákjaink sikereihez.
Andruskó Imre