Selyés győzelem az Országházban – Együtt Határok Nélkül

Úgy is mondhatjuk: Jöttünk, láttunk, győztünk! Az Országházban a Rákóczi Szövetség szervezésében lezajlott Együtt határok nélkül vetélkedőn elsöprő sikert aratott csapatunk, a Piac kávé. A csapat aktív, kreatív tagjai: Bilko Lilian, Fodor Zsófia, Gaál Máté, Hriňa Adrián, Répás Bence és Susík Kitti a Selye János Gimnázium harmadikos tanulói voltak.
A verseny témája idén a magyar filmek voltak, így a nevezés feltétele is ehhez kapcsolódott. Mi a Magyar Vándor egyik jelenetét forgattuk újra, amelyben megelevenedett III. Béla, Anonymus és a hét vezér – természetesen lovastul. Kosztümös, kellékekben gazdag kisfilmünk annyira elnyerte a szervezők tetszését, hogy megkapta az Aranybulla-díjat, ami az Országház által kiállított rangos elismerés. A pénteki napon, ráhangolódás gyanánt, részt vettünk egy beszélgetésen Kamarás Ivánnal. Nagyon érdekes volt végighallgatni, hogy milyen is a színész élet a másik oldalról.

Szombaton elérkezett a várva várt vetélkedő. Rengeteg izgalmas feladat volt, többek között kipróbálhattuk milyen sminkmesternek lenni, belebújhattunk a szinkronszínészek bőrébe és kiderül, hogy könnyebben felismerjük az előadókat a hangjuk alapján, mint gondoltuk.
Mindezek után, amíg vártunk az eredményhirdetésre, táncoltunk egyet Heges Bercivel a Dancing with the Stars profi táncosával.
Aztán elérkezett a várva várt eredményhirdetés. Az első 5 helyezettig még egészen nyugodtak voltunk, mert tudtuk, hogy viszonylag sok pontot gyűjtöttük, de ahogy közeledett a dobogó, már mind kicsit remegő kézzel vártuk az ítéletet. És ekkor bejelentették a második helyezettet is, akik nem mi voltunk, örömünkben majdnem felpattanva kacagtunk. Nyertünk! Sikerült! Harminckétfogas mosollyal vettük át az első helyezettnek járó díjakat. A tárgyi jutalmon kívül kaptunk még egy fantasztikus lehetőséget, ősszel ellátogathatunk egy filmforgatásra, ahol eltölthetünk egy egész napot.
Köszönjük Elek József tanár úrnak, hogy elkísért minket és megoszthattuk vele ezt a csodás két napot!
Fodor Zsófia, III.A osztályos tanuló