Város 2015. 01. 03.

Simonka 2015-ben Komárom elsőszülöttje

Simonkának és szüleinek jó egészséget és sok együtt eltöltött boldog percet kívánunk. -szerk.-

Az első 2015-ben született babára a komáromi kórházban, melyet a Forlife nonprofit szervezet üzemeltet és az Agel csoport menedzseli, várni kellett egészen január 1-jén 19 óra 55 percig. A kis Simonka 3900 grammal és 49 centiméteresen jött a világra.

Az elmúlt évben a komáromi kórház szülészetén 819 gyermeket segítettek a világra, amivel 2013-hoz képest 67 babával több született. Az újszülöttek között 432 fiú és 387 kislány volt, de született öt ikerpár is. „A szülők leggyakrabban a kislányaiknak a Hanna, Bianka, Sofia, Dóra, Mia, Emma, Lili nevet választották. Ám a hagyományos Erzsébet, Júlia, Anna is közkedvelt név volt tavaly. Persze nálunk is kaptak az újszülöttek érdekes, számunkra különleges neveket, mint a Tia, Masha, Xixi, Boróka, Corina, Lola. A fiúnevekből a legkedveltebb a Dániel, Kristóf, Máté, Alex, Ádám volt, de itt se maradtak szégyenben a hagyományos nevek, mint a György, Péter, László vagy a Béla. A legkülönlegesebb fiúnevek közé sorolhatjuk a Sidi, Santiago, Mauricio, Leonid, Ármin keresztneveket,” mondta el Baková Elvíria, az újszülött osztály főnővére.

A komáromi Általános Kórház az elmúlt évben a Szülészeti útmutató projektben a Nyitrai kerület legjobb szülészeteként volt értékelve, az anyukák pedig a hetedig legjobbnak értékelték. „A komáromi kórház a közeljövőben a Baby Friendly Hospital (Gyerekbarát kórház) címért szeretne elindulni annak jeleként, hogy a szülészetünkön a szülő nők és a gyermekeik szükségletei állnak az első helyen,” magyarázta el Dudáš Viktor, a kórház igazgatója.

Mgr. Marta Csergeová,
az
AGEL SK a.s. szóvivője