Régió 2015. 10. 13.

Sorskockákkal játszanak Gútán

A cselekvésre való ösztönzést tűzte ki célul néhány fiatal Gútán, akik immár harmadik titkos projektjükkel jelentkeznek. A Borka Roland újságíró ötlete nyomán született Sorskockák című fotókiállítás – az előzőekhez hasonlóan – rendhagyó, hiszen különleges módon ábrázolja korunk egyéni és társadalmi problémáit.

Bemutatójára 2015. október 15-én, csütörtökön, 18 órai kezdettel kerül sor a gútai művelődési központ folyosóján.

Az egy tucat fotóból álló irányított tárlat súlyos és elgondolkodtató, végső soron tettekre sarkalló témákat boncolgat. Az alkotók úgy fogalmaztak, a tárlat kortárs drámai életképeket mutat be. Olyan témákban láthat az érdeklődő, mint a világvégi városi hangulat, a családon belüli erőszak, a társadalmi oktalan konvenciók erőltetése, a személyi szabadság állami korlátozása, vagy éppen a közösségi oldalak húspiaci mivolta, a média által közvetített torzkép hatása. Ugyanakkor megjelenik a pozitív oldal is: a spirituális segítők megjelenése, a jobb élet reménye és önmagunkra való rátalálása. Nem véletlen, hiszen a tárlat a karma törvényszerűségeit követi, mindegyik kép egy-egy állomás az élet útján, ami kanyargós és sokszor hajtűkanyarokkal teli. Az azon való elboldogulást segítik a képek előtt felállított közútjelző táblák.

03

„Olyan tárlatot szerettem volna összehozni, ami a jelen eseményeket fogja fel, s teljes mértékben kortárs üzenettel bír. Több mint féléves tervezés és több tucat ember keze volt szükséges a megvalósításához. Állandó tettestársam, Karasz Viktor fotós örömmel csatlakozott és vett részt benne és örülök, hogy ismét sikerült megvalósítania az elképzeléseimet. Ugyanígy nagyszerű volt Karina Oremová sminkes, aki már-már maszkmesterré lépett elő, hiszen még a legelképesztőbb ötleteimet is megvalósította. Az elkészült képek grafikai utómunkálatait Molnár Norbert készítette. Külön kiemelném az ifjúságfalvai Angyal Titusz művészkovács igazán kiváló munkáját, hiszen kifejezetten erre az alkalomra tervezte és gyártotta le Thor kalapácsát. Kellemes adalék, hogy amint a kalapácsról készült felvétel bejárta a világhálót, sorra érkeztek a megrendelések. Több hónapos tervezés, és előkészület volt szükséges a tárlat anyagának megvalósításához. Sokat segített Iványi Dániel, aki a fotók alapjául szolgáló skiccek elkészítéséért felelt.

07

 

Így, közös erővel, együtt összehoztuk a Sorskockák című fotókiállítást.” – mondta Borka Roland újságíró, a tárlat ötletgazdája és rendezője.
Karasz Viktor fotós hozzáteszi: „Aki látta ez előző két projektünk végeredményét, az szemmel láthatóan észre fogja venni a minőségi különbséget, jobban odafigyeltünk a komponálásra, és a kisebb részletekre is több időt szántunk. Minden egyes témát hosszú tervezés előzött meg. Különféle technikákat alkalmaztunk a fotózások során. Az utómunka dobta fel igazán a fotóimat, ami Molnár Norbert keze munkája.”

 

A Sorskockák fotóanyagának elkészítéséről és a háttérmunkálatokról készült egy rövid dokumentumfilm, amit Kürti Zsolt készített és a bemutató napjától láthat a közönség. A tárlatot Gútán november 5-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

sorskockak-meghivo

08 05