Mix 2018. 09. 10.

Szeptember végétől ismét adhatunk vért szombatonként is

A komáromi kórházban a nyár végeztétől kezdve újra lehetőség lesz a szombatonkénti véradásra. Ez főleg azoknak a véradóknak kedvez majd, akiknek máskor nem jut idejük a véradásra. 

A következő szombat, amikor vért lehet majd adni a komáromi kórházban, a szeptember 22-ei lesz. „A vérvételre a kórház hematológiai és transzfuziológiai osztályán kerül majd sor reggel 8-tól 12 óráig” – tájékoztatott az osztály főorvosa, Radi Enikő.

Elmondása alapján az egészségügyi dolgozók főleg a komoly sérüléseknél és baleseteknél használják fel az adományozott vért. Emellett azoknak a pácienseknek is rendkívül fontos, hogy legyen elég tartalék, akik operációra várnak, valamilyen vérbetegségük van, vagy daganatos megbetegedésben szenvednek.

„Azok, akiknek nagy szükségük van a vérre, mások segítségére vannak utalva. Ezért akarjuk ismét bevezetni a szombati véradásokat, hogy azok is tudjanak vért adni, akik hétköznap a munka vagy egyéb elfoglaltság miatt nem tudnak eljutni hozzánk. Az első félévben már bevált a dolog” – mondta Radi.

Önkéntes adományozó minden olyan egészséges, 18 és 65 év közötti személy lehet, aki eléri az 50 kg-ot. A véradás előtti nap ajánlatos sokat inni, hanyagolni a zsíros ételt, reggelire pedig könnyű élelmiszert fogyasztani. Ezzel szemben nem ajánlatos éhgyomorral érkezni, valamint 12-14 órával a véradás előtt nem lenne szabad dohányozni vagy alkoholt fogyasztani.

„Az alkalmasságot az orvos közvetlenül a helyszínen megállapítja, maga a véradás nem egész tíz percig tart csak. Ezt követően ajánlatos pihenni, vizet vagy teát enni és enni egy keveset” – tette hozzá Radi.

(tasr)