Kultúra 2020. 09. 18.

Szeretkezz, ne háborúzz! – Új kortárs magyar darab a Komáromi Jókai Színház színpadán

Szilágyi Eszter Anna Szeretkezz, ne háborúzz! című zenés vígjátéka lesz szeptember 18-án, pénteken este 19 órai kezdettel a Komáromi Jókai Színház új évadának első bemutatója.  A premiert március 27-éről, a színházi világnapról űzte e hét végére a koronavírus-járvány.

„Amikor március tizenharmadikán abbahagytuk a próbákat a határlezárás miatt, eljutottunk a darab háromnegyedéhez, és volt egy variáció, mi legyen a vége. Gondolkodtam a karantén alatt, hogyan lehetne befejezni, lett is egy erős variációm rá. Ezt tudtuk bepróbálni júliusban két hét alatt” – mondta az előzményekről Hargitai Iván rendező hozzátéve, jó karban lévő társulatról van szó, de a karantén időszak utáni fizikai és szellemi sűrűség rendkívül szokatlan volt.

„Adtam egy konkrét kiindulópontot, A Női Büszkeség Ünnepének előestéjét, ahonnan a fád készülődés közepette elindulunk. Amolyan Szaturnália lenne ez, „fordított nap”, ahogy annak idején bizonyos keretek közt rabszolgák játszhatták uraikat, itt pedig a nők kapnak egy szabadnapot, egy napot arra, hogy férfiként föllélegezzenek, de este már női pompájukban ünnepeljenek… Nálam belép két istennő is a történetbe – Diké és Niké – , akik igazából a nap, és a hétköznapok hagyományos lefolyásáért, a férfiszempontú, az „isteni rend” megtartásáért felelnek.

És szerepel még Philemon és Baucis – Ovidius mese-hősei is, mint a hosszú házasság példázata, némileg egyéb olvasatban” – nyilatkozta darabjáról Szilágyi Eszter Anna költő, író.

Lüzisztrát Beaként a Jászai Mari-díjas Bandor Éva áll a közönség elé. Vajon szerepálma volt-e Lüszisztraté?

„Nincsenek szerepálmaim, csak álmaim vannak!” – vallotta be a színésznő – „A mi előadásunk egy Lüszisztraté parafrázis. Ebben a formában, ahogy ezt Eszter megírta számomra izgalmas feldolgozás, lehetőség a kísérletezésre. Nem klasszikus dramaturgiai forma és dialógus követik egymást, a történetet kibillentjük egy-egy vallomással, egy-egy verssel, ami megakasztja a darab linearitását. Ettől számomra rendkívül nehéz is volt a próbafolyamat, tele volt izgalmas beszélgetésekkel arról, hogy a 21. században mit jelent nőnek lenni. Milyen elvárásoknak, ideáloknak, divatnak kell megfelelni, hogy lehet ebben a társadalomban levegőhöz jutni! Mindezt egy férfi rendezővel!” – tette hozzá Bandor Éva.

A Szeretkezz, ne háborúzz! című zenés vígjátékot Magyarósi Éva díszletében, Kárpáti Enikő jelmezeiben Bandor Éva Jászai Mari-díjas m. v., Holocsy Katalin, Holocsy Krisztina, Horváth Csenge m. v. Hostomský Fanni e.h., Béhr Márton, Bernáth Tamás, Majorfalvi Bálint, Szabó Viktor és Olasz István játsszák. A zeneszerző Lázár Zsigmond, a korrepetítor Pálinkás Andrássy Zsuzsanna, a koreográfus Cortes Sebastian voltak. Dramaturg: Kardos Tünde. A rendező asszisztense: Balaskó Edit.    

Megkérdeztük Hargitai Ivánt, hogy ősbemutató előtt jobban izgul-e a rendező?

„Igen. A színház büszke lehet rá, hogy egy kortárs magyar darabot mutathat be. Az, hogy egy kortárs magyar darabot mutatnak be nagyszínpadon, Magyarországon is ritka, nem csak itt, a Felvidéken. Stúdióba be szoktuk tenni, nagyszínpadra nehezebben meri a művészeti vezetés bevinni, mert kevésbé csalogató a cím. De ez talán nem is érdekli a nézőt. A nézőt az érdekli, hogy megfogja a történet, érdekes-e, magával ragadja-e. Teljesen mindegy, hogy Schiller vagy Szilágyi Eszter Anna darabja megy-e a színházban. A színház azt a meglepetést tudja okozni, hogy ha a néző hirtelen a napi problémát látja izgalmasan, szellemesen megfogalmazva a színpadon, plusz élményt nyújt neki. Sose felejtsük el, hogy Shakespeare, Molière, Brecht és Csehov kortársak voltak a maguk idejében, a saját korukra reflektáltak a darabjaikkal. A színház jelen idejű műfaj, és ezt meg kell próbálni hangsúlyozni” – válaszolt Hargiati Iván, a szeptember 18-án, pénteken este 19 órai kezdettel színre kerülő Szeretkezz, ne háborúzz! rendezője.

A színház a kortárs magyar színmű valamennyi bérletes előadását lejátssza a hétvégén. Szeptember 19-én, szombaton 17 órakor a Jókai bérlet, 20 órakor a Csokonai bérlet érvényes. Szeptember 20-án, vasárnap 15 órakor a Lehár bérlet, 18 órakor pedig a Madách bérlet érvényes. A fennálló egészségügyi előírások értelmében a Komáromi Jókai Színházban szájmaszk viselete kötelező. Az előadásokkal kapcsolatos információk: 0905-898-739.

(jsz)

Fotó: Kiss Gibbó Gábor