Szétszórt rendelők és orvoshiány Komáromban

A kettes lakótelepre járok fogorvoshoz (a hetesen lakom). El lehet gyalogolni, nem olyan vészes távolság. Amikor azonban nemrégiben ott jártam, kiderült: panoráma röntgent kell készíteni a fogaimról. Mit volt mit tenni: ha még aznap szerettem volna végezni, és ha nem akartam kilométereket gyalogolni, taxit kellet hívnom. Aztán kivártam a soromat a tiszti pavilonban, majd újra visszataxiztam a kettesre. Dühös voltam, egy csomó időm elment, és néhány euróval könnyebb lett a pénztárcám is.

Komárom járási központ, ehhez képest az orvosi rendelők elképesztő mértékben szétszóródtak a város területén, a betegeknek hihetetlen távolságokat kell megtenniük, mire egyik orvostól a másikig eljutnak. Ez autó nélkül lehetetlen, mind a falusi, mind a városi embernek. Csakhogy nincs mindenkinek autója. El se tudom képzelni, mekkora probléma lehet ez egy idős, beteg, falusi embernek, vagy akár egy anyukának, akinek lázas gyermekét kell magával cipelnie.

Inkább dögöljek meg, de én má hazamegyek!
Nemrégiben az egyik szakorvosnál jártam – meséli Takács Marika. – Egy szegény öreg bácsi botokált be a váróterembe. Kiderült, hogy Gútáról jött be buszon, a körzeti orvosa küldte ide. Az állomástól gyalogolt szerencsétlen a belvárosig, lehetett vagy nyolcvan éves. Ez a szakorvos azonban nem vette be, mert nem oda tartozik… Kiderült, hogy most ki kell gyalogolnia a hetesre. – Most meg hová a csudába küldenek? – kérdezte szegény öreg. – Én má nem megyek sehova, inkább dögöljek meg, de én má hazamegyek! – mondta majdnem sírva. Valószínűleg nem is tudott megfelelően tájékozódni a városban. Mondtam neki, hogy hívjon taxit, az majd odaviszi. Kiderült, hogy nincs mobiltelefonja, és a taxi is nagyon idegen dolog a számára. Úgyhogy én hívtam ki neki. De hogy elment-e vele, azt már nem tudom: az is elképzelhető, hogy nem volt nála fölösleges két euró.

Nincs minden idős embernek gyereke –
mondja a 74 éves Szabó Aranka, aki Izsán lakik. Vagy ha van is, a gyerekek dolgoznak, nem tudnak azért szabadnapot kivenni, mert a mamát vagy a papát orvoshoz kell vinni. Nekem se könnyű elintézni az orvosokat, de megoldom taxival. Azonban vannak tőlem sokkal idősebbek is, olyanok is, akik bottal járnak, és olyanok is, akik nem tudják kezelni a mobiltelefont. No azoknak aztán a komáromi orvoslátogatás kész tortúra! És ha ne adj Isten több helyre kell menni? Csak taxival lehet megoldni, mert városi buszjáratok gyakorlatilag nem léteznek. A minap például 8 eurót taxiztam el! Ez egy nyugdíjasnak nem kis összeg. Régen könnyebb volt: minden vagy a kórház területén, vagy a Poliklinikában összpontosult. Ha ritkán is, de azért jártak a buszok, megálltak az egészségügyi központok közelében, viszonylag könnyen eljuthattunk az orvosokhoz.

Délután fél kettőkor végeztünk a beteg gyerekkel
Éppen egy hete történt – meséli egy keszegfalusi barátnőm – hogy a szomszédasszonyom 11 éves gyermeke megbetegedett. Már korán reggel elmentek a körzeti orvoshoz, a kettes lakótelepre, hogy lehetőleg elsők legyenek. A férje vitte őket autóval. A doktornő azt mondta nekik, azonnal el kell menniük fül- és szemorvoshoz is, mert a nátha ráment ezekre a szervekre is. És valóban, a gyerek egész éjjel nem aludt a fülfájástól, a szemei kivörösödve, ráadásul hőemelkedése is volt… Mivel a férjnek dolgoznia kellett, hazahozta családját Keszegfalura. A szomszédasszonyom engem kért meg, nem tudnám-e kisegíteni egy fuvarral. Először is elmentünk a fülorvoshoz, a tiszti pavilon épületébe. Úgy egy óra várakozás után be is vettek minket. Innen aztán elmentünk a szemorvoshoz, a volt Ryba mögé. Három szemorvos rendel ott – egyik se vette be a beteg kisfiút. Az egyiknél rengetegen voltak, a másik kettőt nem értem… Fogalmam sincs, hol volt bennük a segíteni akarás, az empátia egy beteg gyerek iránt. Úgyhogy elvittem őket a kórházba, ott is rendel egy szemorvos, aki különben éppen hiányzott, és egészen Nagymegyerről helyettesítette őt valaki! No ennél az szemorvosnál pedig annyian, de annyian voltak, hogy fél kettőkör kerültünk ki a lázas, fülfájós gyerekkel. A történethez hozzátartozik, hogy a barátnőm mindenütt ki akarta fizetni a 7 eurót, hogy hamarabb bevegyék őket – ezt sehol se engedték meg. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a végén bement a patikába, ahol jó 30 euróval lett könnyebb a pénztárcája.

De vajon hogy vélekedik minderről egy orvos?
Városunk ismert személyiségét, Dr. Viola Pál nyugalmazott ideggyógyász-főorvost már régóta nyugtalanítja a komáromi egészségügyi helyzet.

Komáromban nincs igazán gazdája az egészségügyi kérdéseknek –
válaszol kérdésemre a doktor úr. – Sok laikus úgy véli, a kórház feladata lenne teret biztosítani a körzeti-, illetve a szakorvosi rendelőknek, hogy lehetőleg egy tető alatt legyenek. Ez nem így van. Elsősorban a komáromi kórház nem a városé: egy nonprofit szervezet működteti, és kifejezetten a fekvőbeteg-ellátásra specializálódik. A kórház területén lévő kiüresedett épületek Nyitra megyéhez tartoznak. Azért nem jöhetnek ide a körzeti- és a szakorvosok, mert az épületek rendkívül elavultak, felújításukhoz sok-sok pénzre lenne szükség. És azt mindnyájan tudjuk, hogy nincs pénz az egészségügyben. A régi Poliklinika épülete pedig hiába került vissza a város tulajdonába, hiába van jó helyen, ahol mindenki megtalálja – a felújítása a költségvetésből jelenleg lehetetlen.

A komáromi egészségügy Nyitra megyéhez tartozik. Ezért az eddigi városvezetés mindig elhárította magától a felelősséget azzal, hogy a felmerülő, egyre komolyabbá váló, ambuláns problémákat onnan kéne megoldani. Csakhogy ismerjük a mondást: „Segíts magadon, az Isten is megsegít!” Véleményem szerint ha mi, helyi szinten nem fogjuk rendbetenni saját dolgainkat, akkor senki sem fog vele érdemben foglalkozni.
Városunkban nem csak arról van szó, hogy az orvosi rendelők szétszóródtak egymástól, nehéz őket megtalálni, és nincs köztük városi buszjárat. Orvoshiánnyal is szembe kell néznünk. Ne felejtsük el: Komárom járási központ. A járást 100 ezer ember lakja, 100 ezer ember egészégügyi ellátását kell megoldanunk! Nagyon sok szakorvos hiányzik innen. Nincs például reumatológus: amióta Lišková doktornő nyugdíjba vonult, rengeteg beteg keresi a helyét, kétségbeesetten telefonálgatnak Pozsonyba, Nyitrára, Újvárba és ki tudja még hova! Kevés a pszichiáter, ha vannak is, csak igen kevés beszél közülük magyarul. Akkor hogy tud megnyílni előtte az a beteg, hogy tudja elmagyarázni a lelki problémáit? De másféle orvosnál se tud kialakulni jó orvos-beteg kapcsolat, ha a nővérke fordít. Egész járásunkra jellemző, hogy kevés a körzeti orvos – néhány falusi orvoson elképesztő a nyomás. Olyan sok beteget kell ellátniuk, hogy nehéz a megfelő színvonalon végezniük munkájukat, mert kevés idejük jut egy-egy emberre.
Ezeket a kérdéseket felvetettem a civil szervezetek legutóbbi gyűlésén, amelyet az új polgármester is megtisztelt jelenlétével. Tudomásom szerint már felvették a kapcsolatot a kórházzal, a sok, váratlanul nyakukba szakadt probléma mellett megpróbálnak ezzel is foglalkozni. Egyelőre azonban ott tartunk, hogy városunkban nincs olyan bizottság, ami kifejezetten az egészségüggyel foglalkozna. (Az egészégügy évek óta összevonódik a szociális és lakásügyi kérdésekkel – az ún. szociális, egészség- és lakásügyi bizottság). Kívánatosabb lenne, ha a város jobban odafigyelne az ambuláns ellátásra. Ha ez nem sikerül, akkor nekünk, civileknek kell kézbe venni az ügyet. Reméljük, hogy az új városvezetés érdemben fog ezzel foglalkozni, és akár civil szervezetek bevonásával a jövőben sikerül előbbre lépni.
Ezeket a problémákat mind-mind ki kéne elemezni, aztán pedig fel kéne karolni. Nem várhatunk csodára, vagy arra, hogy a dolgok maguktól megoldódnak. A mi felelősségünk, hogy megtaláljuk azokat a megoldásokat, amit önszerveződéssel, önszorgalomból elvégzünk. Mert elücsöröghetünk kényelmesen a kisunokánk mellett, vagy a vízparton halászgatva, de abból a közzösségünknek nem sok haszna lesz.”
A probléma tehát sokkal nagyobb és sokkal összetettebb, mint ahogy azt egy laikus képzeli, és egyelőre nincs városunkban olyan ember, aki ezzel komolyabban foglalkozna. Mindebben csak az a megdöbbentő, hogy 12 éven keresztül orvosok voltak a polgámestereink, és a testület tagjai között szintén szép számmal akadtak orvosok. Ennek ellenére nem látták előre, vagy érdemben nem sokat foglalkoztak a komáromi ambuláns rendelők problémáinak megoldásával.

-Hübschné Dráfi Anikó-