![](/wp-content/uploads/2021/12/Com-therm_sziakomarom.jpg)
Szezonzáró a sikeres év után a kajak-kenu klubban
![](/wp-content/uploads/2017/09/kajak-klub-komarno-vitaz-slovensleho-pohara-4331-4500-Custom-825x478.jpg)
Szombaton tartotta klubnapjukat a kajak-kenusok, ahol évet értékeltek. Sikeres Európa-bajnokság, eredményes világbajnokság után az utánpótlás is egyre jobb eredményeket ér el. Még mindig sok komáromi gyerek választja az evezőlapátot és ezt a sportot.
A találkozón Broczky László, a klub elnöke értékelte az évet, kiemelve az Európa- és világbajnokságot, ahonnét egy-egy ezüstéremmel tértek haza a komáromi sportolók. A fiatalok versenyein is jól teljesítettek a komáromiak, az olimpiai reménységek futamán is jó eredményeket értek el, akár csak a szlovák kupán.
Szinte családtagként fogadták a fiával érkező, párkányi, de izsai kötődésű Gelle Pétert, aki Botek Ádámmal közösen ezüstérmet nyert Račicén, az idei világbajnokságon.
A város részéről Keszegh Béla alpolgármester mondott köszönetet a klubnak, amely nem csak az élvonalban állja meg a helyét, de az utánpótlás nevelésben is példát mutat.
Sajtóhír