Kultúra 2016. 05. 07.

Sziget, ahol bármi megtörténhet

A hely, ami olyan, mintha egy szürreális mesébe csöppennél…

A 2016-os év sem telhet el SZIGET nélkül! A fesztivál, amely 1993-ban indult útjára, mára már nem csak Magyarország, hanem Európa legnagyobb és legkedveltebb rendezvényei közé egyaránt beletartozik. Erről a 2011-ben és 2014-ben is elnyert European Festival Awards ‘Best Major Festival’ díja is tanúskodik. A SZIGET idén augusztus 10. és 17. között immáron 24. alkalommal kerül megrendezésre azzal a szándékkal, hogy ismét egy felejthetetlen élménnyel ajándékozza meg az odalátogató több százezer embert.

sziget5

Mire számíthatunk az idei programkínálatban? 

Tavaly Robbie Williams-nek sikerült fergeteges hangulatot varázsolnia a mínusz egyedik napra. Idén ezt egy még nagyobb világsztár próbálja űberelni, ugyanis hazánkba érkezik a világhírű énekesnő, Rihanna, aki a nulladik nap (azaz augusztus 11.) sztárfellépője lesz. Persze nem ő az egyedüli nagy név a kínálatban, élvezhetjük majd a Muse, David Guetta, Sia, Bastille, Afrojack, DVBBS és még sok más előadó koncertjét is.

sziget

A Sziget azonban pont attól Sziget, hogy nem csak a zene áll a középpontban. Éppen ezért idén sem maradunk majd színház, cirkusz, kézműves foglalkozások és egyéb kulturális programok nélkül.

Egy ideje már inkább a before- és aftermovie-k korszakát éljük, ennek kapcsán 2015-ben egy belga rádióműsor tökéletesen összefoglalta, miért is népszerű a Sziget a fiatalok körében.

LÉGY TE IS RÉSZESE A MESÉNEK! sziget.hu