Oktatás 2022. 11. 02.

Színes kulturális élet a Selye János Gimnáziumban

Az októberi hónap színesre sikeredett a Selye János Gimnáziumban. A Bázis – Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület társelnöke, N. Tóth Anikó még szeptember elején felajánlotta az intézmény igazgatójának, Andruskó Imrének, hogy a gimnázium diákjai is részt vehetnek az ősz folyamán szervezett beszélgetés-sorozaton, aminek a lényege, hogy szlovákiai magyar szerzők találkozhassanak potenciális olvasóikkal. Különösen fontosnak tartják a fiatal olvasók bevonását ebbe a programba.

A gimnáziumban különböző megmérettetésekre, megemlékezésekre, író-olvasó találkozókra került sor. Az utóbbiból azt a felolvasó-beszélgető találkozót emelném ki, melyet H. Nagy Péter moderált, és amelyen fiatal kortárs írók és költők olvasták fel köteteik egy- egy darabjának részletét. A hallgatók a gimnázium 2. és 3. évfolyamának tanulói voltak, kortárs művészeink pedig: Gyurász Marianna, Baka L. Patrik és Ploniczky Tamás. A rendezvény szervezője és koordinátora N. Tóth Anikó, akinek a jóvoltából kellemes hangalatú, interaktív módon lezajlott irodalomórának lehettek részesei diákjaink.

Október 24-én a Hol volt, hol nem volt… mesefesztivállal pedig elkezdődtek a megmérettetések diákjaink számára. A 7. alkalommal megrendezett verseny járási fordulójában egy szabadon választott Grimm-mesét kellett előadniuk a versenyzőknek, ami talán csak első olvasatra tűnik könnyű feladatnak. A klasszikus meséknek ugyanis manapság annyi fordítása és értelmezése születik, hogy bizony korosztályhoz, egyéniséghez kötötten nem is egyszerű a választás.

A versenyen két kis primósunk képviselte iskolánkat, Kecskés Fruzsina és Mácsik Bence.

Mácsik Bence és Kecskés Fruzsina felkészítő tanárnőjükkel

Fruzsink elismerő oklevélben részesült, Bence kategóriájának győztese lett. Izgalommal készülünk a továbbiakra, hiszen november 18-án a verseny Nyitrán, a kerületi fordulóval folytatódik tovább győztesünk számára.

Farkas Adrianna, felkészítő tanár