Kultúra 2017. 01. 10.

Színházi lábjegyzet 48. – a Komáromi Jókai Színház internetes műsora

Benne: A 2016-os esztendőt a Komáromi Jókai Színház A DZSUNGEL KÖNYVE című (dupla) előadással búcsúztatta, s a közönség ismét – mindkét alkalommal – álló tapssal fejezte ki tetszését. A komáromi produkció már túl van a negyvenedik előadáson és változatlanul telt házakkal fut. A videóban megszólal néhány alkotó: többek között a rendező, Méhes László, a Mauglit alakító Sándor Péter, Bárdos Judit, aki Túnaként vesz részt a musicalben, Imely Xénia táncművész, aki a felújítások során – a színpadi szereplés mellett – a koreográfiák felidézésében is segítséget nyújt. Új, fiatal táncos növendékek is beszámolnak munkálataikról, valamint egy ifjú néző – Marton Dániel – mesél “dzsungel-élményeiről” közvetlenül az előadás megtekintése után.

A műsort Majorfalvi Bálint készítette