Város 2017. 08. 17.

Szívességek FB-oldala – Csinálj valami jót!

Minden nap legyen egy jó cselekedeted – ezt tanultuk anno kiscserkészként. Ez jutott eszembe arról a kezdeményezésről, amit Kovács Dávid képviselő indított a napokban a közösségi hálón. A “Csinálj valami jót!” FB-oldal lényege, hogy tegyünk szívességet másoknak, segítsünk egymáson, ahogy tudunk. 

“Mostanában több jólelkű, adakozó emberrel találkoztam, és úgy gondoltam, egy ilyen oldal inspirálóan hathat városunk közösségi életére – nyilatkozta lapunknak Kovács. – Szó szerint jó cselekedetekre, tettekre gondoltam. Például: egy kertészetet tanuló fiatal felajánlhatja, hogy rendbe tenné egy idős házaspár családi házának kertjét (ez neki is jól jöhet, hiszen gyakorol). Esetleg kisebb-nagyobb munkát ajánlani egy rászoruló/hajléktalan embernek, pénzért, ruháért, ételért cserébe. A variációk száma korlátlan! Persze, az olyan klasszikus segítségadás is jöhet, hogy valaki például felajánl húsz ebédmenüt egy olyan, nehéz anyagi körülmények közt tengődő családnak, akik egyébként sehonnan se kapnak segélyt.”

“Egyetlen dolgot nem szeretnék, és erre szeretném felhívni a figyelmet: ez nem szemétlerakó! Nem használt tárgyak csereberéje, nem arról van szó, hogy nem tudjuk hová tenni megunt, amúgy jó cuccainkat, úgyhogy ide elhozzuk, majd csak lesz vele valami. Jó cselekedeteket osszunk meg egymással!”

Csinálj valami jót! a linkre kattintva érhető el. Elsősorban üzenetet írjunk, mit szeretnénk felajánlani. “Úgy vélem, a biztonság kedvéért moderálnám, mi kerüljön ki a FB-oldalra.” 

A kezdeményezés ötletét az adta, hogy a képviselő felajánlott néhány mozijegyet rászorulók számára. Egyre többen csatlakoztak ehhez a jó szándékhoz,  így végül majd 70 mozijegyet tudtak adni gyermekotthon lakói számára.

“Nem tudom, hogyan fog működni ez az egész, hogy életképes lesz-e. Egyelőre szeretném felmérni, hányan vevők egyáltalán az ilyesmire.” – mondta végül a képviselő.

DA

 

 

Szólj hozzá!