Sport Dél-komárom 2018. 07. 02.

Szőnyi újra legyőzte a Himaláját: világcsúcsot döntött a dél-komáromi futó

Mi nagyobb vakmerőség, mint futva nekivágni 480 kilométernek a Himalájában? Nekivágni még egyszer! Éppen ezt tette Szőnyi Ferenc a napokban.

A dél-komáromi „Versenygép”, az ultra- és terepfutás megszállottja nem elégedett meg azzal, hogy tavaly egyedüli teljesítőként lefutotta a világ egyik legkeményebb versenyét, a 480 kilométeres Hell Ultra Race-t. Szőnyi Ferenc úgy döntött, ismét nekivág az embert próbáló terepnek, és megpróbálja megdönteni saját világcsúcsát.

Ahogy a közösségi oldalukon is jelezte Szőnyi csapata, a verseny körülményei nem tették lehetővé, hogy napi szinten beszámoljanak a fejleményekről. Így a szurkolók izgulhattak, vajon sikerül-e a futónak elérnie a maga elé kitűzött célt: a tavalyi 113 óra helyett mindössze 100 óra alá vinnie a Manaliból Lehbe vezető több száz kilométer teljesítését.

Végül Szőnyi Ferencnek nem sikerült kétszámjegyű eredményt elérnie, de így is bravúrosan végzett: a 2017-es világcsúcsánál négy órával gyorsabban, 108 óra alatt teljesítette a versenyt.

(kemma.hu)