Város 2015. 01. 23.

Szüntessük meg az illegális lerakatokat!

Az elmúlt években jónéhány illegális hulladéklerakatot sikerült a városnak végleg felszámolnia, de még mindig vannak olyan helyek, ahol sajnos újrakeletkeznek a „fekete“ szemétkupacok. Ezek jelentős része nem városi területen fekszik, a hatályos hulladékkezelési törvény értelmében mégis a város kötelessége felszámolni ezeket, ráadásul a község költségvetésének a terhére.

A nemrégiben Örsújfalun tartott városvezetői és hivatali szemle során kiderült, hogy csupán ebben a városrészben három fekete lerakat keseríti a helyiek életét. A probléma főként a vadasi kiskertes övezetben kertészkedőket sújtja. A kialakult helyzet kapcsán nem kerülhető meg az adott részen életvitelszerűen tartózkodó lakosok felelőssége sem. A hozzáállásukkal magukat is veszélybe sodorhatják, hiszen az illegális hulladéklerakat nem csak esztétikailag zavaró, de pusztítja a növényzetet és szennyezheti a talajvizet is.
Érdemes megemlíteni, hogy jogi szempontból a hulladék illegális lerakása bűncselekménynek is minősülhet, ezért ilyet látva mindenkinek kötelessége bejelentést tenni a városi vagy az állami rendőrségen.

Nagyobb mennyiségű hulladék időről-időre minden háztartásban keletkezik, még a városi bérházak esetében is, de erre is van legális megoldás. A rendhagyó hulladékkal nem érdemes sem a kukatárolók környékét elcsúfítani (ami szintén büntetendő), sem illegálisan lerakni, mivel nem sokkal nagyobb erőfeszítéssel a lakosok elvihetik a városi gyűjtőudvarra. A Harcsáson található telepen a helyi lakosok a személyazonosság igazolása után ingyenesen (!) elhelyezhetik a hulladékot. Ezzel nem kockáztatják az esetenként borsos bírság megfizetését, és hozzájárulnak egy tisztább Komárom képéhez.

A gyűjtőudvaron a hulladék szétválogatva kerül elhelyezésre nagyméretű konténerekben. Ezt a lehetőséget szerencsére egyre többen ki is használják. Amióta beindult a gyűjtőudvar üzemeltetése látványosan csökkent az illegális hulladéklerakatok száma, de sajnos még mindig akadnak olyanok, akik lustaságból vagy felelőtlenségből inkább kockáztatnak. Emiatt a város illetékes osztálya nagyszabású ellenőrzést tervez az elkövetkező hetekben. A családi házas övezetekben ellenőrizni fogja a szeméttároló edények meglétét is, hiszen ezek kötelező használatát a hatályos törvény és helyi önkormányzati rendelet is kimondja.

Ami a meghibásodott vagy megunt elektromos berendezéseket illeti, az ilyen hulladék nem minősül kommunális hulladéknak, azaz jogi szempontból nem a város kötelessége begyűjteni ezeket. Ennek ellenére – segítve ez ügyben is a felelősségteljes hozzáállású polgároknak – a gyűjtőudvarban a régi készülékek (tévék, mikrohullámú sütők stb.) ingyen leadhatók.
Ami a zöld hulladékot illeti, a hulladékkezelési törvény kimondja, hogy a kertekből származó biológiai hulladékot a kerttulajdonos vagy annak kezelője komposztálni köteles. Ezzel azonban sokan nincsenek tisztában, hiszen az illegális szemétkupacokon nagy mennyiségben fordul elő kerti hulladék. Aki az ilyen jellegű hulladéktól illegális módon szabadul meg nemcsak a büntetést kockáztatja és a város költségvetését terheli, de a saját kertjét is megfosztja a műtrágyával pótolhatatlan biológiai tápanyagoktól. Azzal, hogy nem komposztál, a saját kertjétől, talajától vonja meg a kiváló szerves anyag forrást.

További gondot és ebből kifolyólag nem kevés többletkiadást jelent a szeméttárolók mellé kihelyezett hulladék elszállítása. A szeméttároló konténerek, illetve a kisebb méretű tárolóedények mellé a törvény értelmében tilos hulladékot elhelyezni. Gyakori például a lakásfelújítások során keletkező kisebb-nagyobb építési hulladék szeméttárolók melletti elhelyezése, ami szintén nem engedélyezett. Egyebek mellett az ilyen hulladék elhelyezésére hozta létre a város a harcsási gyűjtőudvart, ahol az építési hulladék legálisan elhelyezhető. Ami a nagyobb méretű, a lakásfelújításnál feleslegessé vált régi szerkezeti elemek elhelyezését illeti, tudni kell, hogy az ilyen hulladékot csupán abban az esetben helyezheti el a tulajdonos a városi gyűjtőudvaron, ha saját maga végzi a lakás felújítását. Amennyiben építkezési vállalkozót vagy céget fogad a munka elvégzésére, akkor a kivitelező kötelessége elszállítani és térítés ellenében elhelyezni a hulladékot a hivatalos hulladéklerakatra, de semmiképp nem a gyűjtőudvarra, mivel oda kizárólag a polgárok jogosultak hulladékot leadni.

Az önkormányzatok számára az idén felcsillant a reménysugár, hogy a „fekete” lerakatok eltávolításának költségének egy részét átvállalja az állam. Egyes előrejelzések szerint a Környezetvédelmi Minisztérium az Environmentális Alapon keresztül 5-8 millió eurót szándékozik elkülöníteni a községek és városok részére célirányosan az illegális hulladéklerakatok felszámolására.Természetesen Komárom városa is élni fog a pályázás lehetőségével, amint a program beindul, de addig továbbra is teljes mértékben a város – ezáltal mindnyájunk – költségén számolhatók csupán fel az illegális lerakatok.

Tudatosítani kell, hogy az illegálisan szemetelők nem csak szabályt, illetve törvényt sértenek, környezeti és anyagi károkat okoznak, de mindnyájunk megítélését is kockázatják. A városi hivatal ebben keresi a szoros együttműködést a komáromi lakosokkal, hogy egy tisztább és környezetbarátabb városban élhessük mindennapjainkat, és az ide látogató vendégeink is a legjobb benyomással távozzanak.