Város 2013. 07. 16.

Taxisháború Komáromban?

Bizonyára nem ez a város legégetőbb problémája – mondhatnák sokan, de ami a komáromi taxi-szolgáltatások terén zajlik, kezd túllépni nemcsak a szabad vállalkozás, de a törvényesség határain is egyaránt. Arról nem is beszélve, hogy egy kisebb városban, mint Komárom, megközelítően kilencven gépkocsival(!?) kínálják szolgáltatásaikat a …

Igen, és éppen itt kezdődnek a problémák, hiszen a szolgáltatók között sok esetben az sem tisztázott, mi is a taxi-szolgáltatás és a személyszállítás fogalmainak a lényege. De Komáromban sok egyéb, taxizással összefüggő előírás sincs betartva, ami csak további olaj a tűzre. Minden túlzás nélkül állítható, hogy egyfajta helyi „Taxisháború” vette kezdetét, ami felett már a városvezetés sem hunyhat szemet. A dolgot gyorsan rendezni kellene, mielőtt nagyobb, lényegesen nehezebben megoldható problémák keletkeznének.

Taxi

Nézzük azonban, miről is szól ez a történet. A törvények pontosan megszabják, milyen feltételeket kell teljesíteni ahhoz, hogy valaki taxi-szolgáltatást nyújthasson. Sőt, ezeket egy ebben az évben elfogadott, és a köztársasági elnök által már aláírt újabb törvénnyel tovább szigorítják. Ezek az előírások az illegális vállalkozást hivatottak megfékezni. A sok egyéb feltétel mellett, néhány alapszabályt kötelesek betartani a szolgáltatást nyújtó vállalkozók. Koncesszióval kell rendelkezniük, ami nem egyenlő a vállalkozói engedéllyel, amely a személyszállítás egyéb formáinak űzéséhez elegendő. A gépkocsinak megvilágítással ellátott taxi felirattal kell rendelkeznie a gépkocsi tetején, a kocsiban taxiórának és árjegyzéknek kell lennie, és nem utolsósorban, sőt, ez az egyik legfontosabb szabály, a város területén csak és kizárólag a város által kijelölt beálló-helyeket használhatják kiindulási bázisként, itt kínálhatják szolgáltatásukat. Ezeket, de a többi, nem kevésbé fontos feltételeket is a városok által kiadott általános érvényű rendeletek szabályozzák.

A múlt hét folyamán szerkesztőségünkbe látogatott néhány komáromi taxis, akik eleget tesznek ezeknek a szabályoknak, és elmondták tapasztalataikat a városban zajló, számukra egyenlőtlen, utasokért vívott küzdelemről. Miről is van szó?

A városban jelenleg nyolc vállalkozó nyújt szolgáltatásokat, akik közül hatan felelnek meg a fentebb említett szabályoknak, előírásoknak. Bármennyire is furcsának tűnhet, ők azok a „balekok”, akik azért kerülnek hátrányos helyzetbe, mert tisztességesen szeretnének vállalkozni, így eltartani családjaikat. Nem, nem a tisztességes konkurenciaharcról szól a történet, amiből végső soron mindig a fogyasztónak kellene kijönnie győztesként. Bár ez most is így látszik, de csak addig, míg valamelyik, igencsak fura szabályok szerint működő szolgáltató át nem veszi a hatalmat Komáromban. A lakosságnak egyelőre tetszik ez a konkurenciaharc, hiszen a város területén már 1,50 euróért is elszállítják utasukat azok a „taxik”, amelyek nagyobb része tulajdonképpen nem is az, csak annak álcázza magát. Mert ha figyelembe vesszük a már említett törvényeket és Komárom Városának 8. számú, 2012-ben kelt általános érvényű rendeletét, akkor bizony a kb. 90, magát taxinak nevező gépkocsiból mindössze, talán ha 20 felel meg a törvényes előírásoknak, a többivel, nemes egyszerűséggel jogtalan vállalkozás folyik, amit a szlovák jogrend bűncselekményként tart számon. Nos, éppen ez az, amire mindenképpen fel kell hívni az illetékesek figyelmét.

Komáromban mindössze nyolc beálló-hely van kijelölve taxik számára. Ezekért a kijelölt taxi beálló-helyekért egyenként, havi 115 € területfoglalási díjat kell fizetnie a szabályokat betartó, koncesszióval rendelkező vállalkozóknak. Mivel nem minden szolgáltató nyújt 24 órás szolgáltatást, így ezeket a beálló-helyeket akár ketten is megosztva használhatják, természetesen, megosztva a területfoglalási díjat is. A gond azokkal a szolgáltatást nyújtó gépkocsikkal van, amelyek nem rendelkeznek kijelölt beálló-hellyel, és gyakran fizetés nélkül, viszont nagyon szuverén módon foglalják el a fizető parkolókat, mi több, onnan kínálják szolgáltatásaikat, ami eleve törvénybe ütközik. Arról nem is beszélve, hogy ezeknek a kocsiknak többségében nincs taxióra, de a kocsi tetején is más felirat ékeskedik, mint az előírt „TAXI”. Mi ez, ha nem jogtalan vállalkozás?

A városi rendőrség illetékese, Tóth Alexander így látja a problémát:„Nem nagyon tudunk mit tenni azokkal sem, akik a fizető parkolóhelyeket foglalják el, már amennyiben vásárolnak parkolójegyet. Leveszik a kocsi tetejéről a táblát, így magánemberként parkolnak, ami jogszerű. Aztán kapnak egy hívást a központból, hova menjenek az utasért, felteszik a táblát, és elhagyják a parkolót. Ekkor már megint, mint taxi működnek, de már nem tartózkodnak a parkolóban. És ez így megy körbe-körbe. A másik eset, amikor bevásárlóközpontok parkolóiba állnak be, ami ugye magánterület, így ott nincs jogunk kérdőre vonni a gépkocsi vezetőjét, hiszen éppen utast is hozhatott, vásárlási szándékkal. Mindenképpen azonban beerősítünk az ellenőrzésekbe, mivel az Önök által felvetett probléma valóban égető” – mondta el a Delta hetilapnak Tóth Alexander. Sajnos, azt a kérdésünket kétszeri próbálkozás után is kikerülte, miért nem ellenőrzik, vajon ezekben a kocsikban van-e taxióra. Mert ez, ugye perdöntő lenne a vállalkozás jogosságának megítélésében. Tóth úr válaszából azonban kiéreztük, hogy a városi rendőrséget nem különösebben zavarja ez a „taxis zűrzavar”, hiszen egyik kollégájuk is az egyik nem éppen tiszta lapokkal játszó szolgáltatónak dolgozik be mellékállásban, taxisofőrként… Így legalább érthető, miért nem találni fogást a „nagytestű polipon” sem.
Novák Béla alpolgármester ugyan konkrétabb volt válaszában, és bár a végső megoldás még nincs a „város szélén” sem, az alagút végén felvillanni látszik valami reménysugár. „Való igaz, hogy a városi taxiszolgáltatás háza táján nincs minden rendben, sőt, az eléggé átláthatatlan. Az viszont a Napnál is világosabb, hogy a városnak azonnal intézkednie kell. Tudni kell, hogy ellenőrzési jogunk ugyan van, viszont nem áll módunkban eljárást indítani a jogtalanul vállalkozók ellen. Ezt azonban még ezen a héten jelenteni fogjuk a körzeti hivatal vállalkozói osztályának, amely jogosult büntetni, vagy akár a koncesszió megvonására is. Mégsem megengedhető, hogy a tisztességesen vállalkozó taxisok kárára azok élvezzék a biznisz előnyeit, akik törvényeket sértenek. Rövid időn belül, az illetékes osztály munkatársai megkapják az ellenőrzéshez szükséges szolgálati igazolványokat, és közösen a körzeti hivatallal és a városi rendőrséggel rendszeresíteni fogjuk az ellenőrzéseket” – mondta el a Delta hetilapnak az alpolgármester.

Nos, kíváncsian várjuk a fejleményeket, a témához még majd az ősz folyamán visszatérünk. Bízunk benne, hogy ezen a téren is javulás áll be, és már csak a tisztességes, polgárok számára is előnyös konkurenciaharc lesz jellemző a komáromi taxisok munkájára. Persze, ehhez a már említett hivatalok, intézmények összehangolt tevékenységére lesz szükség úgy, hogy azok előbb kiiktatják soraikból azokat, akiktől az ellenőrzések ideje és helyszíne korábban eljut a „feketézőkhöz”, mint ahogy az ellenőrök útnak indulnának. Hogy ezt miért említjük? Hát csak azért, mert nemrég, a nyitrai munkafelügyelőség munkatársai Komáromba érkezvén éppen taxi ügyben, nyomát sem lelték az egyik, nem éppen tisztességes módszereket alkalmazó vállalkozó gépkocsi-parkjának. Nemes egyszerűséggel, néhány órára elnyelte őket a föld…
DELTA