Kultúra 2020. 11. 24.

Teljes felújítás az Eötvös utcai alapiskolában

 A magyar kormány támogatásának köszönhetően jövőre teljes átalakuláson esik át az Eötvös utcai alapiskola. A felújítás mellett új aula létesül, új atlétikai pálya épül és műfüves pályája is lesz az iskolának, amely szervesen igazodik az idén induló sportirányzatú osztályához.

November elején érkezett a hivatalos értesítés, hogy a magyarországi támogatással a Nemzetpolitikai államtitkárság 419,9 millió forinttal (1,16 millió euró) járul hozzá az alapiskola felújításához. A támogatásnak köszönhetően megvalósul a tetőszigetelés, cserélik az elöregedett nyílászárókat, felújítják a talajt és külső homlokzat is egy teljesen új megjelenést kap. Felújítják az osztálytermeken kívül a szociális helyiségeket is, továbbá egy aula lesz kialakítva a nagyobb rendezvényekre és előadásokra. Az idei évben indított az iskola egy sportirányzatú osztályt, amihez igazodik a külső tér átalakítása. Multifunkciós műfüves pályát építenek, továbbá egy atlétikai pálya létesül, amely hiányzott a komáromi iskolákból.

„Egy hosszabb egyeztetés és előkészítés eredménye ez a támogatás. Több fejlesztéssel kapcsolatosan tárgyalunk a magyar kormánnyal. Korábban a Tulipán óvodára érkezett támogatás a Nemzetpolitikai államtitkárságtól, most egy alapiskola kapott egy kiemelt támogatást. Ez egy fontos lépés előre, mivel sajnos Komáromban egyetlen alapiskola nem volt eddig felújítva. Mindent meg kell tennünk azért, hogy a gyerekek a legjobb körülmények között tanulhassanak” – mondta el Keszegh Béla polgármester. Hozzátette, tovább zajlanak az egyeztetések, a magyar kormány nagy odafigyeléssel követi a határon túli közösségek sorsát.

A hivatalos értesítés után zajlik az előkészítés a közbeszerzésre és kivitelezésre. A munka előreláthatólag jövő év elején kezdődhet, majd fokozatosan zajlik az átépítés.

„Nagy öröm számunkra, hogy az iskolánk egy ilyen felújításra kapott lehetőséget, hiszen nagyon elhasználódott az épület. Ez most nem csupán egy foltozás, vagy a legégetőbb gondok eltávolítása, hanem végre egy korszerű épületté alakulhat át az iskola. Külön öröm a sportolási lehetőségek bővülése, hiszen az atlétikai pálya hiányában már nem volt lehetőség járási atlétikai versenyt szervezni Komáromban. Az új pályák igazodnak a sportirányzatú osztályainkhoz. A létesülő aula pedig szintén sok lehetőséget rejt, hogy a diákok kibontakoztathassák tehetségüket és újszerű oktatási formákat is megvalósíthassunk az iskola falai közt” – fejtette ki Majer Péter igazgató.

Az Eötvös utcai alapiskola iránt az elmúlt években fokozatosan nőtt az érdeklődés. Öt évvel ezelőtt 421 diákja volt az iskolaév kezdésekor, addig idén 473 diák kezdte meg a tanulást az intézményben, amivel Komárom harmadik legnépesebb iskolája jelenleg.