Sport Dél-komárom 2019. 05. 21.

Több mint ezren kaptak már úszódiplomát

Az elmúlt hét végén dr. Molnár Attila polgármester, Turi Bálint alpolgármesterrel, illetve az edzőkkel közösen osztotta ki az idei tanév végzős évfolyamainak járó úszóokleveleket a Brigetio Gyógyfürdőben. A Minden komáromi kisgyermek tanuljon meg úszni! programot évek óta közösen szervezi sikerrel az önkormányzat és a fürdő.

– Fontosnak tartom, hogy a komáromi gyerekek megfelelő vízbiztonsággal rendelkezzenek! Nemcsak arról van szó, hogy nekünk a Duna mellett élőknek szinte kötelező, hogy tudjunk úszni, hanem arról is, hogy a sport, és annak rendszeres művelése elengedhetetlen a személyes egészségünk megőrzése okán. Az úszás pedig az egyik legdinamikusabb mozgásforma. A kicsiket óvodás korban kezdik tanítani a trénerek, a program alsós korban ér véget. Ezalatt valamennyi úszásnemet igyekeznek elsajátítani a gyerekek. Minden félévben 10-10 oktatási alkalom van, az éves program 60 órát vesz igénybe. Nagyon örülök, hogy az elmúlt évek során több mint 1000 komáromi kisgyerek kapott már úszódiplomát. Bízom benne, hogy ez az önkormányzat által finanszírozott, a komáromi családok által térítésmentesen igénybe vehető foglalkozás is erősíti bennünk azt az érzést, hogy városunk Komárom mindannyiunk közös otthona – fogalmazott dr. Molnár Attila az úszódiplomák átadásakor.