Kultúra Dél-komárom 2023. 04. 02.

Többnapos programsorozattal készül Dél-Komárom a Húsvétra!

A forgatag március 30-án vette kezdetét, mikor is a húsvétváró délutánt tartottak a Dózsa György Művelődési Házban – írja a komarom.hu.

A helyszínen állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal várták a kicsiket és nagyobbakat, készültek mások mellett papír kiscsibék és festett tojások, valamint Horváth Judit porcelánbaba kiállítását is megtekinthették az érdeklődők.

A tematikus programok a szőnyi Kemencés Házban folytatódnak a hét közepén, ahol április 6-án 9 órától délig várják a családokat.

Idén egy 10 állomásból álló kültéri játékparkot állítunk össze a gyerekeknek, bent a Kemencés Színben pedig kézműves asztallal várjuk a őket – tájékoztatott Schmelczné Bajmóczi Ildikó, a Kemence Egyesület elnöke. A program regisztrációhoz kötött.

Április 8-án, nagyszombaton a Kecskés László Emlékház udvara is megtelik majd gyerekekkel, itt 10 órától egészen délután 4-ig tart húsvéti foglalkoztatót a múzeum. A rendezvényen a húsvéti dekorációk készítésén túl, játékokkal is készülnek a múzeum munkatársai. A Húsvéti Nyúl is tiszteletét teszi, így a gyerekek a kertben megkereshetik az elrejtett csokitojásokat.

Szintén a hétvégén, szombaton kerül sor a Szőnyi Petőfi Sándor Művelődési Házban az I. Húsvéti Nyuladalomra, ahová délután 14 órától térhetünk be. Az interaktív, játszóházi vásári délután a Bogármuzsika Együttes koncertjével kezdődik.

Április 9-én délelőtt a 10 órától 12 óráig tartó húsvéti családi program zárja a dél-komáromi rendezvénysorozatot. A helyi Közösségi Ház udvarán játékpark, arcfestés, kézműves foglalkozás várja a családokat, de lesz csokitojás- és nyuszikeresés is. 11 órától Bognár Szilvia és a Titoktok koncertezik majd a gyerekeknek.